Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért is háborodtak volna föl?


Dátum: 2010-12-23 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:49.648247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Körmendy Zsuzsanna: A pénzügyi szuverenitást célul kitűző Orbán-kormánynak már az idén 3,8 százalékos hiánycélt kell(ett) teljesítenie, jövőre pedig 3 százalékosat. 2006-ban, Gyurcsány lakosságnyúzó, korrupciókkal teli regnálása idején a költségvetési hiány mértéke 9,3 százalék volt. Neki annyi is lehetett. Az '56-os ünneplőket véresre verető Gyurcsányról nem harsogta a Die Welt, hogy "tekintélyelvű rezsim"-et működtet, "vezéri államot", s hogy a magyarok számára "oda lesz a szabadság", amint azt Orbánról állította a minap. A liberális értelmiség sem futott külföldre, hogy fölháborodásának adjon hangot a K&H-botrány, a Sukoró-ügy vagy a Zuschlag-per miatt. Miért is háborodtak volna föl? Hiszen nem az ő nyakukon volt a kés, hanem a kis fizetésűeknek, nem ők kerültek veszélybe, hanem a nyugdíjasok, nem az ő jövőjük lett adósságterhekkel eldorbézolva, hanem a gyerekeinké.

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó elemek