Belső választások az RMDSZ-ben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi és területi szervezeteinél gyakorlatilag befejeződtek a belső választások - közölte kedden, bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Dátum: 2003-05-27 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:02.669992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A romániai magyar érdekképviseleti szervezet szövetségi elnöke elmondta: az utolsó területi szervezet, amelyben még hátra van az SZKT-képviselők megválasztása, az a máramarosszigeti RMDSZ, de a hét folyamán itt is megtörténik tisztújítás, illetőleg a szövetségi képviselők kijelölése.
Az RMDSZ legutóbbi kongresszusán döntött a belső választások megtartásáról. A helyi és a területi szervezetek maguk döntötték el, hogy a választás közvetett, vagy közvetlen formáját választják.
Markó Béla elmondta, hogy május végén, Kolozsváron megalakul a magyar történelmi egyházak, a civil és szakmai szervezetek képviselőiből álló Szövetségi Egyeztető Tanács. Az RMDSZ belső parlamentjeként működő új összetételű Szövetségi Képviselők Tanácsa június végén tartja alakuló ülését Marosvásárhelyen.
- Még nem áll rendelkezésre a választások pontos eredménye, de az már az eddigi összesítésekből is megállapítható, hogy az új összetételű SZKT tagjainak átlagos életkora a szövetségi fórum számottevő fiatalításáról tanúskodik - hangoztatta Markó Béla.
A szövetségi elnök a továbbiakban beszámolt a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi budapesti üléséről. Megítélése szerint, ha a magyar Országgyűlés elfogadja a módosító javaslatokat, olyan jogszabály születik, amely egyaránt megfelel az Európai Unió és a Magyarországgal szomszédos országok, valamint a határon túli magyar közösségek érdekképviseleti szervezetei elvárásainak.
Markó Béla annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kedvezménytörvény módosításának mielőbbi elfogadása lezárja a szomszédos országokkal kialakult vitákat, s Romániában is tovább lehet lépni a két ország közötti kapcsolatok és együttműködés
fejlesztésében.
Ezzel összefüggésben Markó Béla utalt rá, hogy a Máért ülésén elmondott beszédében Medgyessy Péter magyar miniszterelnök bejelentette: a magyar és a román kormányfő nem egy, hanem két - a Nagylak-Déva-Nagyszeben-Brassó, illetőleg a Nagyvárad- Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalon haladó Budapest-Bukarest-Konstanca autópálya megépítése érdekében tesz közös lépéseket, hogy megszerezhessék a szükséges európai pénzügyi támogatást.
MTI - fidesz.hu