Orbán: Magyarországon élni és sikeresnek lenni összetartozó dolog
Tíz olyan intézkedést sorol fel a Facebook közösségi portálon csütörtökön közzétett videoüzenetében Orbán Viktor, amelyre szerinte "mindannyian, közösen és együtt a leginkább büszkék lehetünk".
Dátum: 2010-12-23 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:55.146354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint becsületes munkából megélni majd akkor lehet, ha a tisztességes munkáért tisztességes bért kap az ember, és ha a hazai vállalkozások versenyképesek lesznek, illetve elegendő jövedelmet termelnek. Az adócsökkentésben hiszek - szögezte le Orbán Viktor, kiemelve: úgy kell az embereket támogatni a munkában, hogy közben nem szabad büntetni a sikert, illetve úgy, hogy az állam minél kevesebb pénzt vonjon el tőlük. Hozzátette: jövőre ilyen adórendszer lesz Magyarországon.
A fiatalok jövőjéről szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő generáció elsősorban külföldön tervezi sikeres jövőjét. Számomra ez azt üzeni, hogy a fiatal nemzedék nem hisz abban, hogy ebből az országból egy sikeres országot tudunk felépíteni - jegyezte meg a kormányfő, aki arról szeretné meggyőzni őket, hogy Magyarországon élni és sikeresnek lenni összetartozó dolog.
Azokat a családokat kell támogatni, akik a gyermekeikért élnek, nem pedig azokat, akik a gyermekekből akarnak megélni - szögezte le Orbán Viktor. A miniszterelnök fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők sokkal nagyobb támogatást kapnak a következő évben.
A kormányfő az elszámoltatás ügyére is kitért. El kell jönnie annak a pillanatnak, ahol a tetteknek következménye van - ismerte el Orbán Viktor, leszögezve, ebben a kérdésben továbbra is elkötelezettek maradtak.
Magyarországon ma rengeteg gond van, és nehezek az életfeltételek - mondta Orbán Viktor, aki végül tíz olyan lényegi intézkedést sorolt fel, melyeket az országgal közösen értek el. A legnagyobb nemzeti egységet hoztuk létre Európában, a legnagyobb adócsökkentést hajtottuk végre az elmúlt húsz évben, bevezettük a gyermeknevelési adózást, mi vezettük be először Európában a bankadót, 90 év után ismét van kettős állampolgárság, bevezettük a valaha volt legszigorúbb törvényt a bűnözéssel szemben - sorolta a közös eredményeket Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: "mi, magyarok a vörösiszap tragédia esetében világraszóló összefogást hoztunk létre, a felháborító végkielégítéseket eltöröltük, a politikusok számát megfeleztük, és megadtuk a szabad pálinkafőzés jogát is".