Újra három év lesz a gyermekgondozási segély
Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyes kettőről három évre való visszaállítását. A képviselők döntöttek többek között a Bethlen Gábor Alapról, a közalkalmazotti kinevezési rendszerről és a sporttámogatások elosztásáról is. A bírósági eljárások gyorsítását elősegítő változtatásokat is elfogadta a Ház. Továbbá döntöttek a képviselők a Nemzeti összetartozás bizottságának létrehozásáról és az energetikai különadó áthárításának tilalmáról is. Egy másik elfogadott törvény alapján a közszolgáltatást végző cégek alkalmazottjai csak bizonyos feltételek teljesülése mellett sztrájkolhatnak ezt követően. Egy a költségvetési törvényhez benyújtott módosító inditvány alapján jövőre csökken az abortuszok támogatására szánt összeg.
Dátum: 2010-12-23 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:55.482265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását. A gyes három évre való visszaállítása vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik a gyes folyósítási idejét két évben meghatározó törvény hatályba lépését követően, és e jogszabály hatályba lépése előtt születtek. A törvénymódosítás kimondja, hogy a rendelkezésre állási támogatás (rát) helyébe a bérpótló juttatás lép. A bérpótló juttatás szabályainak többsége megegyezik a rát szabályaival. Új elem azonban, hogy a jövőben az önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy a juttatásban részesülő a lakókörnyezetét tartsa rendben.
Elfogadta a Ház a bírósági eljárások gyorsítását elősegítő változtatásokat
Az Országgyűlés a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását célzó törvénymódosításokat fogadta el, így a jövőben egyebek mellett lehetővé válik a bíróságok szükséges létszámának évenkénti meghatározása, továbbá a bírák folyamatos képzése, illetve egyes szabályok egyszerűsítése.
Törvény a Bethlen Gábor Alapról
A Szülőföld Alap általános jogutódjaként egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert a jövőben a Bethlen Gábor Alap - az erről szóló törvényjavaslatot csütörtökön fogadták el a képviselők. A törvény az előterjesztő szándéka szerint új szemléletet hoz a támogatások kezelésében: egységesen kezeli a nemzetstratégiai elképzeléseket és az azokhoz rendelt forrásokat, többszintű döntés-előkészítő munkát szab meg, átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket, valamint megnyitja a lehetőséget az uniós alapok hatékonyabb kihasználásához.
Indoklás nélkül lehet majd elbocsátani a munkavállalókat a közigazgatásban
Nemcsak az államigazgatásban, hanem a közigazgatásban is lehetőség lesz jövő évtől arra, hogy a munkáltató indoklás nélkül bocsássa el a munkavállalót; egyebek mellett ezt a rendelkezést is tartalmazza az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott törvény módosítása. A felmentési idő 2 hónap lesz. A jövő év január 1-jén hatályba lépő törvény kimondja: a közszolgálati jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.
Megszűnik a közalkalmazotti körben a kinevezett vezetői rendszer
Kinevezéssel nem, csak megbízással lehet vezetői beosztást ellátni jövő évtől a közalkalmazotti körben. A jogszabály szerint a közalkalmazotti körben a magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátása megbízással történik majd, legfeljebb 5 éves időtartamra. A magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott a kinevezés szerinti munkaköre mellett látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait - olvasható az előterjesztésben. A jogszabály - amelynek sürgős kihirdetését kérte a parlament az államfőtől - 2011. január 1-jén lép hatályba.
A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról
Januárban az olimpiai mozgalom támogatására vonatkozó indítvány megtétele mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tesz javaslatot az állami sporttámogatás elosztási arányaira, illetve dönt az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásáról és folyósítja azt.
Új testület jöhet létre Nemzeti összetartozás bizottság néven
Nemzeti összetartozás bizottság néven új testület jöhet létre, az erről szóló határozati javaslatot Kövér László házelnök nyújtotta be a parlament utolsó napján. A javaslatról csütörtökön döntenek a képviselők.
A határozati javaslat szerint 2011-ben, az állampolgársági törvény kiterjesztésével, a Magyarország határain kívül élő magyar emberek és a magyar állam között közjogi kapcsolat létesítésének a lehetősége nyílik meg, amely az elmúlt kilencven, illetve elmúlt húsz esztendőhöz képest alapvetően új helyzetet és lehetőségeket teremt. A határozat emellett új feladatokat ró a magyar-magyar kapcsolatok területén a kormányzatra, illetve a kormány feletti ellenőrzést gyakorló Országgyűlésre egyaránt.
Törvény tiltja az energetikai különadó áthárítását
Megtiltja a törvény az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra, meghosszabbítják a távhővel termelt áram kötelező átvételét, és a kőolaj világpiaci árának emelkedésével nő a bányajáradék egy csütörtökön elfogadott törvényjavaslat szerint.
A Kósa Lajos és Schmidt Csaba fideszes képviselők által a parlament elé terjesztett javaslat elfogadásával a bányatörvény hatálya alá helyezik a bányászati hulladék - így a vörösiszap - kezelését, míg a bányászati hulladéktárolókat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló jogszabály hatálya alá vonják. Mindkét döntés szigorúbb hatósági felügyeletet tesz lehetővé.
A távhőárak "kordában tartására" a törvényjavaslat 2012 végéig lehetővé teszi a távhőtermelőknek, hogy a kötelező átvételi körben maradjanak, ha bizonyos feltételeket teljesítenek.
Feltételhez kötik a sztrájkot a közszolgáltatást végző cégeknél
Csak az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában az arról döntő munkaügyi bíróság határozatának megszületése után sztrájkolhatnak azon cégek munkavállalói, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek.
Az Országgyűlés csütörtökön kormánypárti szavazatokkal elfogadta a fideszes Kara Ákos és Kontur Pál javaslatát, amely a kihirdetését követően napon lép hatályba; rendelkezéseit az akkor már folyamatban lévő egyeztető eljárások során is alkalmazni kell.
Csökkent az abortuszok támogatására szánt költségvetési keretösszeg
Elfogadta az Országgyűlés a Latorczai János (KDNP) által a 2011-es költségvetéshez benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványt, így az eredetileg betervezett ötszáz helyett jövőre négyszázmillió forint lesz a terhességmegszakítások finanszírozására a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának büdzséjében. A KDNP-s képviselő azt kezdeményezte, hogy az előirányzatból százmillió forint kerüljön át a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatására.