Személyi változások történtek az MTI-ben
A Magyar Távirati Iroda (MTI) előtt álló új feladatokra való tekintettel Belénessy Csaba, a hírügynökség vezérigazgatója 2011. január 1-jei hatállyal személyi intézkedéseket hozott, amelyek a cég Hírszerkesztési Központjának, valamint szerkesztőségeinek vezetésére is kiterjednek.
Dátum: 2010-12-23 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:01:59.509696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Keller Tivadar, a Hírszerkesztési Központ főszerkesztő-helyettese helyére Toót-Holló Tamást, a Belpolitikai Szerkesztőség eddigi vezetőjét nevezte ki. A Belpolitikai Szerkesztőség élére Wéber Ferenc kerül. Demecs Zsolt, a Fotószerkesztőség vezetőjének helyére Virágvölgyi István érkezik. A Külpolitikai Szerkesztőség élére Feledy Botond kerül, ő S. Tóth Lászlót váltja a posztján. Újvári Margitot, a Panoráma Szerkesztőség eddigi szerkesztőségvezetőjét szerkesztőségvezető-helyettessé nevezik ki, a Panoráma Szerkesztőség élére Devich Márton kerül.
A Belpolitikai Szerkesztőség részeként dolgozó parlamenti rovatot Balogh Csilla helyett Demény Dóra irányítja a továbbiakban. Straky Zoltánt, a Nemzetközi Tájékoztatási Szolgálat vezetőjét Kuthi Áron váltja fel. A Multimédia Szerkesztőség állománya integrálódik a hamarosan létrejövő Új média szervezeti egységbe.
Török Éva helyett Dankó Ádám lesz a Gazdasági Szerkesztőség vezetője. A vezető posztokról felmentett dolgozók valamennyien az MTI-ben dolgoznak tovább.