Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bölcskei: Karácsony Isten válságkezelése

Karácsony nem más, mint Isten "szent, igazi válságkezelése", egyszer, s mindenkorra szóló megoldása az emberiség válságára - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szombaton a debreceni Református Nagytemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten.


Dátum: 2010-12-25 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:06.711817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott: karácsonykor megjelent Isten üdvözítő jósága és emberszeretete, ennek nem kell újra és újra megjelennie, szemben a mai hatalmasságokkal, akik újra és újra próbálják kezelni a mindig újra felbukkanó válságokat.

"Isten az első karácsonykor igyekezett kezelni a teremtett világ válságát: ez a válságkezelés egyszer, s mindenkorra szól, nem olyan, mint amivel (...) ma is keresik, hogy lehetne megoldani a meg nem szűnő válságot. Isten válságkezelése az, ami karácsonykor történt" - hangoztatta a püspök.

Igehirdetésében felidézte, két testvér idén karácsonyra, a "Jézuskának" írt kívánságait, amelyben az egyik gyerek csak "egy normális tanárt" kért magának. "Ez a gyerek szinte mindent megértett abból, mi a karácsony" - vonta le a következtetést Bölcskei Gusztáv, majd kifejtette: "mert karácsonykor Isten a normális úton jött közénk. (...) Isten karácsonykor az emberi normalitást ölti magára. Ez egyben azt is jelenti, hogy ő megszabja valamennyiünk számára, hogy mi a norma" - jelentette ki.

Hivatkozott egy, a gyerekek karácsonyi vágyait vizsgáló felmérésre, mely szerint a gyerekek akár kölcsönt is felvetetnének szüleikkel, csak hogy drága ajándékokat kaphassanak karácsonyra. "Baj van a normával" - figyelmeztetett, majd megjegyezte, Isten normát akar adni, hogy mi a fontos és mi nem.

Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon. Karácsonykor Isten ránk talált, hát mi is találjunk magunkra - erre hívta fel a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet, majd a hagyományos úrvacsoraosztás előtt megáldotta az egybegyűlteket.

Kapcsolódó elemek