Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tárgyszerű a kritikatömeg


Dátum: 2010-12-27 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:18.144443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János: De az a kritikatömeg, amelyet az ellenzéktől és egyes nyugat-európai lapoktól kapunk, nem tárgyszerű. Egy normálisan működő országban elvárható lenne, hogy egy új jogalkalmazó - ebben az esetben az új médiahatóság - bizalmat kapjon a munkájához. Nagy-Britanniában és Németországban sem okoz semmiféle problémát a média állami ellenőrzése, szankcionálása, ez náluk belefér a demokráciába. Bennünket most - mindenféle tapasztalatok és tárgyi tudás nélkül - épp azokból az országokból bélyegeznek meg, ahonnan a példákat vettük a törvény elfogadásához. Ez nonszensz. Az MSZP-nek egyébként óriási felelőssége van a hisztériakeltésben, európai parlamenti képviselőiken és a nemzetközi baloldali mozgalmon keresztül aktivizálták kapcsolatrendszerüket. Hazánk lejáratására törekszenek ahelyett, hogy segítenének az ország talpra állításában.

A Magyar Hírlap interjúja itt olvasható.

Kapcsolódó elemek