A Kodály Központ az egész zeneszerető világ büszkesége
Az új koncertterem büszkesége Pécsnek, Magyarországnak, valamint az egész zeneszerető világnak - jelentette ki Páva Zsolt az m1 Ma reggel című műsorában kedden. Pécs polgármestere leszögezte: a Kodály Központ megépítéséhez a gyűjtőerőt az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program adta.
Dátum: 2010-12-28 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:24.497189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető hangsúlyozta: tudatos szervezés, összefogás és financiális háttér kellett a központ megépítéséhez, ehhez a gyűjtőerőt az EKF-program adta meg. Az ilyen jelentős beruházásoknál mindig szükség van egy emelkedett célra - fűzte hozzá magyarázatképpen.
Páva Zsolt az EKF-program látogatottságáról szólva kiemelte, minden kulturális rendezvényen sok látogató volt, belföldiek és külföldiek egyaránt. 25 százalékkal nőtt a szálláshelyek kihasználtsága - húzta alá a fideszes politikus.
Pécs fekvésénél fogva a Balkán kapujaként értelmezhető. Páva Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, Horvátországból, Szerbiából és Boszniából kiemelt volt az érdeklődés a kulturális évad iránt, és a térséggel való intézményi kapcsolatok is sokat erősödtek. Ez egy újabb perspektíva lehet a város számára - hangsúlyozta a polgármester.