L. Simon: A médiatörvényt érő kritikák alaptalanok
L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke kijelentette: a médiatörvényt érő kritikák egy része politikai szándékú, másik része szakmai tévedéseken alapul, így teljesen jogtalan. A fideszes politikus az MTI-nek kedden azt mondta: a médiatanács csak a fokozatosság és az arányosság elve alapján szabhat ki bírságokat.
Dátum: 2010-12-28 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:26.036894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
L. Simon László leszögezte: a nemzetközi bírálatok sokszor az MSZP vádjait visszhangozzák, az "európai cirkusz kirobbantása" pedig a szocialista luxemburgi külügyminiszterhez köthető, aki "nem véletlenül szólalt meg". Hozzátette: a szakmainak tűnő, nyugati lapokban olvasható aggodalmak nagy többsége olyan helyzet ellen tiltakozik, amely nem áll fenn Magyarországon. A The Washington Postban kedden megjelent írásra úgy reagált: az egyértelműen arról tanúskodik, hogy szerzője nem ismeri a jogszabályt, amit kifogásol.
A fideszes politikus bízik benne, hogy a szabályozást támadó vélemények megváltoznak, amikor kiderül, hogy igazságtalanok voltak, de álláspontja szerint "el sem kellett volna jutni idáig", méltányosabb lett volna megvárni, hogyan alkalmazza a törvényt a médiahatóság.
A médiatanács kizárólag a jogsértés súlyához igazodó szankciókat szabhat ki, érvényesítenie kell az arányosság és a fokozatosság elvét, így először például csak figyelmeztethet - jelentette ki. Miért gondolják azt, hogy ha valaki elkövet egy kisebb jogsértést, megbüntetik 25 millió forintra? Ráadásul világos, hogy a bírságnak igazodnia kell a médium anyagi teljesítőképességéhez - fogalmazott L. Simon László, hozzátéve: alaptalan a sajtószabadságot félteni a médiatanács esetleges bírságaitól, "mindenki tudja, hogy nem fognak januártól lapokat tízmilliós bírságokkal sújtani".
Kitért arra, hogy a bírságról döntő médiahatósági határozat megtámadása után a bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni, így az ügyek nem fognak évekig elhúzódni.