Fogyasztóvédelem: határokon átnyúló együttműködés
A fogyasztóvédelemben az elmúlt időszakban mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén számos olyan folyamat indult meg, amely okot ad arra, hogy elégedettek legyünk a mögöttünk álló időszakkal - értékelte Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója a 2010-es évet.
Dátum: 2010-12-29 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:29.596815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pintér István hozzátette: mind a hatóságnál, mind a minisztériumokban megindult a jogszabály-módosításokat célzó intenzív műhelymunka, amelynek célja, hogy a hazai szabályozási környezet még inkább védje a fogyasztókat, elsősorban azokon a területeken, ahol az állampolgárok a legkiszolgáltatottabbak, legyen szó energiaügyekről, pénzügyi szolgáltatásokról vagy a termékbemutatókon tapasztalható alapvető problémákról.
Fontos eredménynek tartja a főigazgató, hogy az új Országgyűlésen belül állandó fogyasztóvédelmi bizottság alakult, amelynek ülésein számos olyan probléma került a felszínre, amelyek megoldása érdekében fokozott együttműködésre van szükség. Továbbá a hatóság az elmúlt fél évben számos társhatósággal, civil szervezettel kötött együttműködési megállapodást, amelynek célja a hatékonyabb és intenzívebb fogyasztói érdekvédelem biztosítása. Az év végére pedig valamennyi határ menti ország fogyasztóvédelmi hatóságával megszülettek azok a megállapodások, amelyek alapján a rendszeres tapasztalatcsere útján, közös ellenőrzésekkel a határon átnyúló fogyasztói problémák is könnyebben orvosolhatók.
Évértékelésében Pintér István kiemelte, hogy a kiszolgáltatott fogyasztók védelme mellett a hatósági jogalkalmazás is változtatott a kis- és középvállalkozások vonatkozásában a korábbi gyakorlaton, érvényesítve a fokozatosság, az arányosság és a méltányosság elveit. A hatóság ellenőrzései során egyre inkább partnernek tekinti a vállalkozásokat, a kisebb súlyú, azonnal pótolható hiányosságokért nem bírságol, cserébe azt várja, hogy a jogkövető magatartás növelje a fogyasztói elégedettséget.
Az ellenőrzési statisztikák azt mutatják, hogy a "fenyegető hatóság" képének a száműzése mellett is javulhatnak a mutatók. A jövő évre vonatkozóan a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója hangsúlyozta, hogy 2011-ben kiemelt fontosságot kap a nemzetközi együttműködés, tekintettel arra, hogy az első fél évben Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét. A határon átnyúló problémák hatékony kezelése szempontjából rendkívül fontos változás, hogy január elsejétől az NFH működteti a hazai Európai Fogyasztói Központot - mutatott rá.
A főigazgató jelezte, a következő évben változás várható a hatósági kommunikációban is. A jövőben nem csupán a jogsértést elkövető vállalkozások jelennek meg a nyilvánosság előtt, hanem azok az egységek is, amelyek valamennyi jogszabályi rendelkezést betartanak. A pozitív lista az év elején elindul, és tapasztalatokat fog adni a későbbiekben bevezetendő "fogyasztóbarát" embléma kritériumrendszerének kidolgozásához is. Pintér István kiemelte, hogy 2011-ben a jogalkotás előtt is fontos feladatok állnak: a fogyasztóvédelmi törvény módosítása mellett - részben a hatóság kezdeményezésére - egyes ágazati jogszabályokhoz is "hozzá kell nyúlni", hogy hozzájáruljanak a hatékonyabb fogyasztóvédelemhez.