Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri: Az euró bevezetése továbbra is napirenden van

A költségvetési fegyelem lesz a középpontban Magyarország uniós elnöksége idején - jelentette ki Győri Enikő EU-ügyekért felelős külügyi államtitkár szerdán a Dow Jones Newswires hírügynökségnek.


Dátum: 2010-12-29 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:33.673990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Vegyük komolyan a meglévő szabályokat" - hangsúlyozta Győri Enikő, aki reményét fejezte ki, hogy az euróövezet végül kilábal a válságból. A politikus hangsúlyozta, hogy az euróövezeti pénzügyi gondokat a szuverén adósság okozta, és a legjobb megoldás az Európai Unió saját szabályainak az alkalmazása.

"Valaha is komolyan vették ezeket a kritériumokat?" - tette fel a kérdést Győri Enikő, egyben hangoztatta, hogy Magyarország céljai az államadósság és az államháztartási hiány csökkentésére vonatkozóan összhangban vannak az EU által előírtakkal.

Amennyiben Magyarország képes lesz GDP-arányos államháztartási hiányát 3 százalék alá szorítani, akkor az ország esetében megszüntetik a túlzott-deficiteljárást - teszi hozzá a Dow Jones, rámutatva: Magyarország azt is megcélozta, hogy a GDP-arányos államadósságot a jelenlegi 81 százalékról jövőre 78 százalékra mérsékli.

Az euróövezeti bizonytalanságok ellenére az euró bevezetése továbbra is napirenden van Magyarországon - mondta Győri Enikő -, még ha ezzel kapcsolatos céldátum egyelőre nincs is rögzítve.

Kapcsolódó elemek