Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A törvényt ért bírálatok nem árnyékolhatják be elnökségünket"

A külügyi tárca vezetője csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorának a külföldön megfogalmazott kritikákról szólva hangsúlyozta: a jogszabály ellen tiltakozók túlnyomó többsége nem olvasta el a törvényt, ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy tanulmányozza a dokumentumot, és ezt követően jelölje meg azokat a rendelkezéseket, amelyek aggodalmat keltenek.


Dátum: 2010-12-30 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:34.745148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter kiemelte, hogy a médiatörvény által biztosított bírósági felülvizsgálat megfelelő biztonságot ad mindenki számára, az Európai Bizottság nem hivatalos vizsgálata pedig reményei szerint "tárgyilagos álláspontot" foglal majd el a magyar médiatörvényről.

Európában már korábban is történt olyan eset, amikor előre elítéltek egy országot, ám később nem következtek be a jósolt súlyos események - emlékeztetett Martonyi János, aki szerint a jogszabályt ért nemzetközi bírálatok nem árnyékolhatják be Magyarország január 1-jén kezdődő EU-elnökségét.

Kapcsolódó elemek