Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Scmitt Pál aláírta a jövő évi költségvetési törvényt

A közlöny 200. számában a költségvetés mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása, amelyek egyebek mellett visszaállítják három évre a gyest; valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása.


Dátum: 2010-12-30 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:38.672889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlöny 200. számában a költségvetési törvény mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása - amely egyebek mellett visszaállítja három évre a gyest -, valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása.

A december 23-án elfogadott, csütörtökön kihirdetett büdzsé szerint a jövő évi költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. A törvény rögzíti azt is: a költségvetés bevétele 13.151 milliárd forint, kiadása 13.838 milliárd forint, hiánya pedig 687 milliárd forint, ami eredményszemléletben a GDP 2,94 százalékának felel meg.

Az államfő aláírta a közalkalmazottak jogállásáról, a társasházakról szóló, valamint az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosítását is. Szintén megjelent a hivatalos lapban a sporttörvény módosítása, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény módosítása, az egészségügyi tárgyú, valamint az energetikai témájú törvények módosítása mellett a Bethlen Gábor Alapról szóló és a bírósági eljárások gyorsítását célzó jogszabály is.

Kapcsolódó elemek