Adóvisszatérítéssel segíti a kormány az árufuvarozókat
Az árufuvarozók megsegítése érdekében megszületett a kereskedelmi gázolaj intézménye - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. A tárca egy másik csütörtöki közleménye szerint: félmilliárd forint adóalapig 10 százalékos társasági adó, a legkedvezőbb adózási környezetet teremti meg a kelet-közép-európai térségben a versenyképesség növelése érdekében. Az NGM közleménye kitér arra is: jövőre várhatóan jelentősen bővül az egyszerűsített beszámolót készítők köre is.
Dátum: 2010-12-30 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:39.714288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint 2011. január elsejétől a kormány az árufuvarozók és a személyszállítást végzők megsegítése érdekében létrehozta a kereskedelmi gázolaj intézményét.
Az intézkedéssel a kabinet lehetővé tette az érintett szektorok részére a kereskedelmi gázolaj utáni részleges jövedéki adó-visszaigénylést, literenként 6,50 forint mértékben.
Adó-visszaigénylésre az a gépjármű üzembentartó jogosult, akit a vámhatóság ebből a célból nyilvántartásba vett. Az erre irányuló kérelmet legalább 30 nappal az első adó-visszaigénylés benyújtása előtt kell a vámhatósághoz benyújtani.
A 2011. első negyedévére vonatkozó adó-visszaigénylési szándék esetén a nyilvántartásba vételi kérelmet legkésőbb 2011. február 15-éig kell benyújtani a vámhatósághoz - olvasható az NGM közleményében.
Az adócsökkentés eredményeképp hazánkban lesz a legkedvezőbb adózási környezet
A közlemény szerint 2011. január elsejétől már nem kell időarányosan megosztani az adóalapot, a 10 százalékos adókulcs - feltétel nélkül - az adóalap 500 millió forintos összegéig alkalmazható. Az adóalap 500 millió forintot meghaladó részére a társasági adó kulcsa az elkövetkezendő két évben 19 százalék lesz.
Ennek eredményeként a mikro, kis- és középvállalkozások többsége számára általánossá vált a 10 százalékos társasági adómérték. A módosítás közel 262 ezer nyereséges, azaz pozitív adóalappal rendelkező társas vállalkozás terheit mérsékli a tárca közleménye szerint.
A versenyképesség további növelése érdekében a kormány már most törvénybe foglalta, hogy 2013. január elsejétől az arányosság jegyében teljesen egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszerét úgy, hogy általános jelleggel, az adóalap nagyságától függetlenül 10 százalékos lesz a fizetendő társasági adó mértéke.
Az adócsökkentés eredményeképp Magyarország fogja nyújtani a legkedvezőbb adózási környezetet a kelet-közép-európai térségben, aminek kézzelfogható eredménye lesz a tőkevonzó képesség növekedése és az új munkahelyek teremtése - áll az NGM közleményében.
Jelentősen bővül az egyszerűsített beszámolót készítők köre
Kibővül az egyszerűsített beszámoló készítését választható vállalkozások köre 2011. január elsejétől - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
A közlemény szerint ezentúl egyszerűsített éves beszámolót készíthetnek - akár a 2010-es évre is - a zártkörű részvénytársaságok, illetve azok a magyar leányvállalatok, akiknek "fölérendelt" külföldi anyavállalatuk van, és a nemzetközi szabályok szerint vonják be őket a konszolidált beszámolóba.
Ezen túlmenően a naptári évtől eltérő üzleti évet választók is egyszerűsített beszámolót készíthetnek, illetve a külföldi cégek magyarországi fióktelepei is dönthetnek az egyszerűsített beszámolási formáról.
Természetesen minden vállalkozásnak továbbra is figyelemmel kell lennie a számviteli törvény által meghatározott mértékhatárokra, mert ezek a feltételek továbbra is fennállnak - szögezi le az NGM csütörtöki közleményében.