"Csak egy erős Magyarország lehet az EU motorja"
Tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kovács László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol azt javasolták a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását.
Dátum: 2010-12-30 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:41.815288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács László volt brüsszeli biztos arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy az MSZP azt javasolja a kormánytöbbségnek: halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását, mivel az a szocialisták szerint még a médiatörvény fogadtatásánál is nagyobb vitákat válthat ki az európai közösségben.
Szijjártó Péter közleményben reagált a szocialista politikus sajtótájékoztatójára. Ebben a miniszterelnök szóvivője kifejtette: "Kovács László és az MSZP számára megemészthetetlen újdonságot jelent, hogy egy demokratikus választáson megválasztott kormánynak a népakaratot kell teljesítenie". Márpedig - tette hozzá - a magyar emberek egyértelműen kifejezték akaratukat a parlamenti és az önkormányzati választáson: semmi nem mehet úgy tovább, mint ahogy ment a szocialista kormányzás alatt.
"Ennek megfelelően tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát, egy európai jogszabállyal működőképessé és átláthatóvá tesszük a médiarendszert, valamint uniós elnökségünk során helyreállítjuk hazánk nemzetközi tekintélyét, melyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányai szisztematikusan leromboltak" - szögezte le a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: csakis egy erős Magyarország lehet az erős Európa növekedésének egyik motorja.