Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távol kell tartani a közvagyontól az "állami pénzek dézsmálóit"

A korrupciós ügyek felderítését segítheti az az új törvénymódosítás, amely szerint az ügyészek ezután titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhatnak - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rétvári Bence. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára közölte: a jövőben a közigazgatási bíróságok a közpénzek felhasználását és a politikusok felelősségét is megvizsgálhatnák. Ezek a fórumok dönthetnének a közigazgatási dolgozók munkaügyi pereiben, a közbeszerzési jogvitákban, és távol tarthatnák a közpénztől azokat, akik korábban megdézsmálták az állami vagyont - írja a pénteki Magyar Nemzet.


Dátum: 2010-12-31 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:43.739698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap pénteki számában megjelent interjúban az államtitkár elmondta: a korrupciós ügyek felderítését segítheti az, hogy a jövőben az ügyészségnek is megadatik az a lehetőség, amely a rendőrséget már régóta megilleti, vagyis - engedéllyel - a vádhatóság munkatársai is bevethetnek titkosszolgálati eszközöket. A hivatali bűntettek súlyosabb eseteiben ugyanis kizárólag a vádhatóság nyomozhat.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a korrupció elleni fellépést is erősíthetné az elképzelések szerint egy önálló, egységes közigazgatási bírósági rendszer felállítása, amelyben e bíróságok közérdekvédelmi feladatokat is elláthatnának. E fórumok ellenőriznék az egyes állami önkormányzati döntések célszerűségét, indokoltságát, emellett vizsgálnák a közpénzek felhasználásának mikéntjét, és a politikusok felelősségének kérdésében is állást foglalhatnának. Van olyan javaslat, amely szerint a közbeszerzéseknél felmerülő jogi problémák rendezése is e testületek feladat lenne - jegyezte meg az államtitkárt.

Rétvári Bence - hangsúlyozva, hogy az önálló közigazgatási bíróságok kialakítása csak egy javaslat, amelyről az Országgyűlés tavasszal, az alkotmány vitájában dönt - úgy vélte: ha a képviselők elfogadják az elképzelést, megítélése szerint még ebben a ciklusban megalakulhatnak a közigazgatási és közérdekvédelmi bíróságok.

Kapcsolódó elemek