Mire hív a harangszó?
Két fajta anyag létezik a fizikában, de a sportban is. Az egyik ütésre lágyul, a másik ilyenkor keményedik, nos én az utóbbihoz tartozom. Nem keresem a bajt, ám ha kényszerítenek, a fogadj isten is olyan lesz, amilyen az adj isten - tárja szét karját Orbán Viktor. Tudomásul veszi, hogy kampány idején sok minden megesik a politikában, mégis úgy érzi, olykor megálljt kell parancsolni, és ki kell mondani: szégyenletes és elfogadhatatlan, ami történt.
Dátum: 2002-03-12 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:01.091709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Gyakran megkérdezik, hogyan viselem a támadásokat. A közelmúltban Berlusconi úrral beszélgetünk és kiderült, és csupán ezüstérmes lehetek ebben a versenyben. Az olasz miniszterelnök orrhosszal vezet előttem, őt ugyanis sokkal gyakrabban és durvábban veszik célba. Kampány idején másutt is átesnek a ló másik oldalára, ez nem magyar sajátosság és önmagában közel sem tragédia - jegyzi meg a miniszterelnök.
Politikáról, családról, sportról beszélgetünk, arról, hogyan kapcsolódik össze ez a három dolog az életben, s miért érzi úgy, hogy ezeket a mindennapokban valamennyiünknek jó lenne egészségesen vegyíteni. Átfogó, esztendőkre szóló programot vázol, bár tudja, a folytatáshoz ismét el kell nyerniük a választók bizalmát.
Eldurvult a hangnem - vádolják egymást szinte naponta a pártok. Hosszan sorolják, ki mivel gyalázta ellenfelét, Orbán Viktor azonban nem szólalt meg. Hallgatott, s e közben pornólapban közölték családi fotóit, mi több, egyházi méltóságok társaságában is láthatták a magazin olvasói. Az összeállítás a miniszterelnök megkérdezése nélkül jelent meg, megalázó környezetben. Erre már többen felkiáltottak: eddig és ne tovább! A kormányfő töprengve közli: - Mindaddig, amíg ki kell állni a ringbe, s az emberrel nyíltan szembeszállnak, addig azt mondom, lássuk csak, mire megyünk egymással. Bár nem sportszerű, de még talán az is elviselhető, ha az ember mögé kerülnek és hátulról elgáncsolják. A sportban olykor megesik az ilyen. Ám, amikor a nézőtéren ülő gyermekünket, feleségünket veszik célba, az már túl sok.
Arra figyelmeztet, hogy ez sajnos bárkivel megeshet. Amennyiben nem ítéljük el határozottan az ilyesmit, elviselhetetlenné válhat nálunk az élet.
- Szeretek vidékre járni. No, nem mintha a fővárost nem szeretném, ám az külön világ - töpreng el, majd hozzáteszi - a budapestiek nagyon csavaros észjárásúak, a fővárosi tempó ugyanis mindenkit erre kényszerít. Budapesten és általában a városokban a legtöbb ember nem úgy fogadja el a dolgokat, ahogy vannak. Mindenki a mögöttük lévőt keresi, ezt igyekszik megfejteni a Rudas fürdőben, a kávéházban, a mozi előcsarnokában. Vidéken minden egészen más. Ott, ha tudni akarnak valamit, megkérdezik, míg Pesten könyvet írnak róla. Én vidéken nőttem fel, talán ezért gondolkodom így, de elfogadom, hogy a nagyvárosiak ezt másképp látják.
Kampánykörútra készül a kormány feje, ezért is beszél szívesen arról, mit érez, amikor útnak indul. Korábban már bejelentették, csak március 20-án száll ringbe annak érdekében, hogy továbbra is ők irányíthassák az ország ügyeit. Állítja, az országot, annak majd' minden szegletét ismeri. Azért igyekszik minél több településre eljutni, mert szeretné az embereknek elmondani, mit gondol a jövőről. Megbeszélné velük, mi az, amit közös erővel meg lehet teremteni. Mi a legfontosabb kérdés a magyarok számára? Talán az, hogy keresztelőre hívnak-e gyakrabban, vagy temetésre - mondja. Sajnos ma még a harangok inkább temetésre szólítanak, és amíg ez így lesz, nem múlik el a baj a fejünk fölül. Lehet jó az élet, nőhetnek a fizetések, ez azonban még mindig kevés. Két-három olyan generációra lesz szükség, amelyik hisz a jövőben, s akkor megfordulhat a helyzet.
A választási küzdelemben mind gyakrabban halljuk, osztogat a kormány. Legutóbb arról döntöttek, hogy azok is kamattámogatást kapnak, akik használt lakás vásárlásához, vagy felújításához vesznek fel hitelt. Orbán Viktor állítja, ennek semmi köze a kampányhoz, a döntések egymásra épülnek. A lakások esetében először azt mondták ki, hogy visszaigényelhetjük az áfát. Ezután bevezették a jelzálogot, a nagycsaládosok számára pedig több szociálpolitikai kedvezményről határoztak, majd csökkentették az új lakás vásárlásához felvehető hitelek kamatát. Ezután született meg a használt lakásokra vonatkozó döntés.
- A kormány ügyeit el tudom választani a kampánytól. Március 19-én tartjuk a ciklus utolsó, fontos kérdésekben határozó kormányülését, és én csak azután veszek részt a választási harcban. A kampány során biztosan szó esik majd a sportról is. No nem csak azért beszélek erről szívesen, mert a labda, az edzés, a mérkőzés és legfőképpen a futball olyan fontos nekem. Szeretném, ha minél többen elhinnék, hogy a sport által alakított szellem versenyképesebbé teheti az országot. A kormányfő szerint Magyarországon a sportot még mindig sokan csak sportnak gondolják, pedig ennél sokkal többről van szó. A sportot szerető nemzet sohasem kishitű, hiszen ismeri saját teljesítményét, képességeit. Emellett azonban más sikerének is tud örülni. Az előző rendszer egyik nagy hibája az volt, hogy kiskapus, önmentő utakra kényszerítette az embereket. Ki-ki akkor örült, ha neki sikerült célba érnie, míg a másiknak nem - véli a miniszterelnök.
Nos, a sportban nincs irigység, a csapatban a társadalmi különbségek is eltűnnek. Úgy látja, az öltözőkben, a pályán nincsenek szegények és gazdagok, nem számít, hogy valaki sváb vagy cigány gyerek, csak az a fontos, hogy közösen készülnek és együtt küzdenek a győzelemért. Ezért támogatja az utánpótlás-nevelést a kormány. Azt tervezik, hogy jövőre naponta lesz tornaóra az iskolákban, és uszoda, sportcsarnok épül, ott, ahol csak lehet.
Amióta Brüsszelben szóba került a Benes-dekrétum ügye, időről időre fellángol a miniszterelnök kijelentései körüli vita. Megszólalt az ellenzék, bár a volt kormányfő kiállt Orbán Viktor mellett. Bírálták cseh és szlovák politikusok, később azonban hozzátették, mindez nem veszélyezteti a visegrádi együttműködést. A miniszterelnök arra emlékeztet, kérdésre válaszolt az Európa Parlamentben. Szavait jegyzőkönyvben rögzítették, azokat nem lehet félremagyarázni. Amúgy megjegyzi, van, amikor az ember nem mondhatja, hogy nem értem a kérdést, vagy hogy ezzel nem kívánok foglalkozni. Nem politikai ügyről, hanem az emberi méltóságról van ugyanis szó. A kitelepítés, vagyonelkobzás, gyerekek, nők és férfiak meghurcolása márpedig ilyen kérdés.
- Közvetlenül az 1998-as választások után hosszan beszélgettem Kohl kancellárral. Akkor még ő irányított a német kormányt. Arról kérdeztem, hogyan lehet ezt a munkát jól csinálni, mögötte ugyanis akkor már tizenhat évnyi tapasztalat állt. Tudakoltam, van-e valamilyen jól hasznosítható receptje a számomra - meséli Orbán Viktor. - Egyetlen tanácsot adott: azt mondta, ne üljek fel olyan tudományos elemzésnek, amelyik azt sugallja, a politika világában mások a szabályok, mint a magánéletben. Amit valaki a mindennapokban elítél, arról politikusként sem hangoztathat mást. Pontosan, megfontoltan kell fogalmazni, ám hallgatni vétek. Nos, én az elmúlt négy évben ezt a szabályt követtem.