A köztársasági elnök aláírta a médiatörvényt
Aláírta a köztársasági elnök a médiatörvényt, amelyet a Magyar Közlöny pénteki számában tettek közzé. A jogszabály legtöbb pontja január elsején lép hatályba.
Dátum: 2010-12-31 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:49.071524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés múlt hétfőről keddre virradóra a kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot, amely egyebek mellett szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők jogait és kötelességeit, valamint rendelkezik a rájuk kiróható szankciókról is. Hatálya minden médiumra, azaz a televíziók és a rádiók mellett a lapokra, a hírportálokra és az internetes újságokra is kiterjed.
A Ház a médiatörvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől. Ez azt jelenti, hogy miután megkapta, Schmitt Pálnak öt napja volt a jogszabály aláírására, illetve arra, hogy megfontolásra visszaküldje a Parlamentnek, vagy előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól.