Tarlós önkorlátozásra kérte a légszennyezőket
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció - közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2011-01-01 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:02:50.902866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légszennyezettségi állapotot mérő műszerek ellenőrzött adatai alapján a kisméretű szállópor még két helyen, Budatéténynél és a XV. kerületi Kőrakás parknál is meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A riasztási küszöbértéket viszont egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a szállópor koncentrációja így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a szmogriadó riasztási fokozatát - tudatta.
A közlemény szerint Tarlós István főpolgármester köszönetet mondott azoknak a budapestieknek, akik felismerték a helyzet komolyságát, és továbbra is korlátozzák autóhasználatukat, illetve az ipari pontforrások, kémények azon üzemeltetőinek, akik társadalmi felelősségvállalásuk megnyilvánulásaként önkéntesen korlátozzák a helyhez kötött légszennyező pontforrásaik kibocsátását. A főpolgármester péntek hajnalban rendelte el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, mert a kisméretű szálló por koncentrációja két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.
A légszennyezettségi szint további romlásának megelőzése érdekében a főpolgármester a lakosságot és a légszennyezőket önkéntes önkorlátozó intézkedésekre kérte fel. Ez jelenti a rendszámtáblán fekete és piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek használatának szüneteltetését, a közösségi közlekedés választását a gépkocsik helyett, a gépjárművek alapjárati üzemeltetésének mellőzését, a fűtésnél pedig, ahol lehet, a gázfűtés választását. A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelenthet a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira.