Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán
A Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiválját június 19-től 28-ig rendezik meg Kisvárdán. Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója elmondta: a tíz napig tartó program során Románia, Szerbia-Montenegró, Szlovákia és Ukrajna húsz magyar társulatának előadásait láthatják a színházkedvelők.
Dátum: 2003-05-28 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:07.324226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város várszínházában, művelődési központjában és színházi kamaratermében összesen huszonhét darabot mutatnak be a fesztivál résztvevői, továbbá lesz két úgynevezett szóló-előadás, zenés művészi produkciókkal.
Romániából két marosvásárhelyi, valamint a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kolozsvári, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színház, illetve a kolozsvári és a marosvásárhelyi egyetem színinövendékeinek társulata lép fel Kisvárdán.
Szerbia-Montenegróból két-két újvidéki és szabadkai teátrum, valamint a Vajdasági Tanyaszínház vesz részt a fesztiválon.
Szlovákiából a dunaszerdahelyi, a kassai és a révkomáromi színház vendégszerepel az észak-szabolcsi városban.
Ukrajnából a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek produkcióját láthatja a közönség és a zsűri.
A fesztivál ünnepélyes megnyitóját június 19-én rendezik Kisvárdán, elsőként McCoy: A lovakat lelövik, ugye? című művét láthatja a közönség az Újvidéki Színház előadásában.
MTI - fidesz.hu