Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb titkos iráni nukleáris létesítmények?

Iráni ellenzékiek két újabb iráni nukleáris létesítmény építéséről adtak tájékoztatást kedden Washingtonban.


Dátum: 2003-05-28 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:07.636336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két urándúsító üzem a fővárostól, Teherántól mintegy 40 kilométerre nyugatra, Laskar-Abadban, illetve Ramandehben épül - közölte az AFP francia hírügynökség az Egyesült Államokban működő, Nemzeti Ellenállási Tanács nevű iráni ellenzéki szervezettől kapott tájékoztatást idézve.

A két létesítmény építési munkálatait közvetlenül Reza Agazadeh, az iráni atomprogram vezetője irányítja - közölte a sajtóval az ellenzéki szervezet képviselője. Elmondása szerint a Laskar-Abadban létesülő üzemben már elhelyezték az uránium dúsításához szükséges centrifugákat. Ami a Ramandehben lévő üzemet illeti, az iráni ellenzékiek szerint azt egyszerű raktárnak álcázzák.

Az Egyesült Államokban működő iráni ellenzékiek fedték fel korábban a Naranzban, illetve Arakban épülő nukleáris létesítményeket is, amelyek azóta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzése alá kerültek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek