Hamvába holt Kóka János kínai üzlete
Eltűnt kínai beruházók, felszámolás alatt álló cég, büntetőeljárás, nulla új munkahely - ez a mérlege a Gyurcsány-kormány egyik hangzatos, de meg nem valósult fejlesztésének. S ami még szomorúbb: a környezetbarát, lebomló műanyagok gyártására néhány hónappal a kínaiak előtt egy magyar cég is bejelentkezett, de ők nem voltak elég jók Gyurcsány kormányának.
Dátum: 2011-01-03 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:04.215446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatalmas hírverést csapott 2007-ben a Gyurcsány-kormány annak a megállapodásnak, amelyet Kóka János (SZDSZ) volt gazdasági miniszter hozott tető alá kínai tárgyalásain. Az akkori hírek szerint a tárcavezető Sanghajban rendkívül sikeres egyeztetéseket folytatott a Livan nevű céggel, s ennek köszönhetően egy ötmilliárd forint értékű, 800 új munkahelyet teremtő beruházás érkezik Magyarországra. A minisztérium győzelmi jelentéssel felérő korabeli közleménye szerint a távol-keleti cég Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gyárt majd környezetbarát csomagolóanyagot, és ez lesz "az első nagyszabású kínai beruházás" hazánkban. Arra is fény derült, hogy az üzem Alsózsolcán valósulhat meg: itt állítják majd elő kukorica felhasználásával a műanyaghoz hasonló tulajdonságokkal bíró, ugyanakkor idővel teljes egészében lebomló, élelmiszer tárolására szolgáló dobozokat.
Ahogy a Gyurcsány-kormány oly sok hangzatos ígéretéből, ebből sem lett semmi. Alsózsolcán egyetlen kapavágás sem történt. A Livan Hungary Lebomló Műanyag Termék-előállító Kft. ellen idén végelszámolás, majd felszámolás indult, kínai tulajdonosai pedig felszívódtak. A cégbírósági adatbázis tanúsága szerint az adóhivatal 2008-ban felfüggesztette, majd tavaly törölte a Livan Hungary Kft. adószámát - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában, melyből további információkat is megtudhat.