EU-elnökség: évindító ülést tart a kormány
Évindító ülést tart a kabinet hétfőn és kedden. Csütörtök este lesz az Európai Unió soros elnökségének átadás-átvételi ünnepsége a Parlamentben, ezt pénteken a magyar kormány és az Európai Bizottság együttes ülése követi majd.
Dátum: 2011-01-03 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:08.499736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Anna kormányszóvivő az MTI érdeklődésére annyit közölt: a tanácskozáson a következő fél év kormányzati feladatait, elsősorban a magyar EU-elnökséggel összefüggő teendőket tekintik át.
A kormány az Országgyűlés tavaszi ülésszakára vonatkozó jogszabály-alkotási programjában azt jelezte, hogy 12 törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek.
Csütörtökön átadás-átvétel
Az Európai Unió soros elnökségének átadás-átvételi ünnepsége csütörtök este lesz az Országház kupolacsarnokában. Az MTI úgy tudja, hogy az előzetes program szerint az átadás-átvételi ünnepségen, az Országház kupolacsarnokában beszédet mond majd Yves Leterme belga és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A rendezvényt a Duna Televízió közvetíti.
Pénteken együtt ülésezik a kormány és az Európai Bizottság
Pénteken együttes ülést tart a magyar kormány és az Európai Bizottság. A tanácskozás után a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tart majd Orbán Viktor és José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke. A Bizottság magyarországi képviseletének tájékoztatása szerint péntek délután José Manuel Barroso nyitja meg hivatalosan az Európa-pontot, a képviselet új budapesti székhelyét.
A magyar kormány és a Bizottság együttes ülése alkalmából Magyarországra érkező Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön előadást tart a Budapesti Corvinus Egyetemen az unió intézményi reformjáról és a magyar EU-elnökséggel kapcsolatos várakozásokról. Andor László szociális és foglalkoztatási ügyekért felelős biztos ugyancsak csütörtökön az Eötvös Loránd Tudományegyetemen beszél az unió versenyképességét ösztönző Európa 2020 stratégiáról.
A magyar kabinet hétfőn kezdődött kétnapos évindító ülésének központi témája az EU-elnökséggel összefüggő feladatok áttekintése.
Magyarország Belgiumtól vette át az EU soros elnöki tisztét.