Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hétfői történelmi pillanat


Dátum: 2011-01-04 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:13.360832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lukács Csaba: Tegnap reggel megnyitottak az irodák, így kétezer-kétszáz anyakönyvi hivatalban, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) megyeszékhelyeken lévő ügyfélszolgálati irodáiban és kilencven külképviseleten egy tavaly májusban elfogadott és augusztus 20-án életbe lépett törvény értelmében egyszerűsített eljárás keretében (vissza-) igényelhetik a magyar állampolgárságot azon nemzettársaink, akik igazolni tudják, hogy maguk vagy felmenőik valaha magyar állampolgárok voltak.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy történelmi pillanat részesei lehettek az első igénylők. Szimbolikus az is, hogy a magyar fővárosban a kolozsvári Hantz Péter adta át az első honosítási kérelmet a közigazgatási tárca parlamenti államtitkárának, Rétvári Bencének. A kérelmező korábban a kincses városban lévő Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója volt egészen addig, amíg ki nem rúgták onnan, mert 2006. november 22-én több magyar nyelvű táblát szerelt fel az épület folyosóin egy 2005-ös egyetemi határozat szellemében.

Kapcsolódó elemek