"Kötelességemnek éreztem magyar állampolgárságot kérni"
Magyar állampolgárságot kért Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke - közölte a politikus kedden újságírókkal.
Dátum: 2011-01-04 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:20.065717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hétfőn felkerestem a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulátusát, mert - ahogy már korábban jeleztem - szeretnék kettős állampolgár lenni" - jelentette ki Berényi.
Azt állítja: nem tart attól, hogy lépése következtében elveszítheti szlovák állampolgárságát, mert a kormánykoalíció korábban közölte, hogy februárban és márciusban módosítják a szlovák állampolgársági törvényt, s a kettős állampolgárokat büntető cikkely kikerül a jogszabályból.
"Amennyiben ezt az ígéretüket betartják, nem kellene elveszítenem szlovák állampolgárságom" - tette hozzá a parlamenten kívüli párt elnöke.
Berényi már szombaton jelezte, hogy kérni fogja honosítását. "Azt gondolom, hogy az egyetlen szlovákiai magyar párt elnökeként ez kutyakötelességem" - mondta akkor a pozsonyi SITA hírügynökségnek.
"Kettős identitásom van, s ez most papíron is meg lehetne erősítve. Szlovákiával és a szlovák állampolgársággal a politika, a kultúra, a törvényes keretek és folytathatnám, hogy még mi minden köt össze. A Magyar Köztársasággal a közös kultúra, a közös történelem és az anyanyelv köt össze" - szögezte le az MKP vezetője.
Berényi lépését a szlovák hatóságok eddig nem kommentálták. A politikusok közül is mindössze Rafael Rafaj, a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője nyilatkozott úgy, hogy az MKP elnöke "erőnek erejével ideiglenes mártírt szeretne magából csinálni".