Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is lehet bírálni a közszereplőket a médiában

Ezentúl is lehet szidni a miniszterelnököt egy publicisztikában, mert az új médiatörvény nem korlátozza a sajtószabadságot - állítja a Médiatanács egyik tagja. Koltay András szerint külföldön úgy bírálták a jogszabályt, hogy nem ismerték annak szövegét. A testület az arányosság, a fokozatosság és az ismételtség elve alapján dönt a szankciókról.


Dátum: 2011-01-05 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:28.675712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A médiatörvényt áttanulmányozva nem találni olyan rendelkezést, amely a véleményújságírást korlátozná - mondta az InfoRádiónak a Médiatanács tagja. Koltay András kiemelte: a január elsején életbe lépett törvényben szerepel a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége, de ez 1996 óta benne volt a médiatörvényben, és a tájékoztató- és hírműsorokra, nem a véleményműsorokra vonatkozik. Azaz újdonság és Európában szokatlan dolog nincs a jogszabályban - tette hozzá.

Ezt követően is teljes nyugodtsággal szidhatja a kormányfőt egy ellenzéki publicista, mivel az új szabályozás semmilyen formában nem érinti a közéleti vitákat, a közéleti szereplők kritizálását és a demokratikus nyilvánosságot - hangsúlyozta Koltay András.

A Médiatanács az arányosság, a fokozatosság és az ismételtség elve alapján dönt az esetleges szankciókról - közölte a testület tagja. Ez azt jelenti, hogy a médiaszolgáltató többszörös jogsértése kell ahhoz, hogy a szankció súlyossága is emelkedjen, és az ugyanazon jellegű jogsértések megismétlése is súlyosabb következményekkel jár.

Több tényezőnek tudható be, hogy a médiatörvény ennyi bírálatot kapott, igaz, a külföld úgy esett neki a jogszabálynak, hogy nem ismerte annak szövegét, mert az angol fordítás a napokban készült el - emelte ki Koltay András.

A Médiatanács tagja szerint a média minden országban feszülten reagál a szabályozni próbáló kísérletekre, ez független a törvény szigorától, de értelemszerű, mivel a médiában érintettek közvetítik a szabályozásról szóló információt a nyilvánosság felé, vagyis ez esetben az elfogulatlanság nem várható el. Emellett a felfokozott belpolitikai helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon így csapódott le a törvény, bár annak tartalmáról esik a legkevesebb szó - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek