Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

96 évesen lehet ismét magyar állampolgár


Dátum: 2011-01-05 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:31.776593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Székelykocsárdon (Lunca Muresului), 1915-ben született Bíró Lőrinc elmondása szerint fontos számára, hogy élete vége felé visszakapja magyar állampolgárságát. Az idős férfit unokája, Bíró Attila kíséretében kereste fel kedden a kolozsvári magyar konzulátust.

Az 1940 óta Kolozsvárott élő Bíró Lőrinc az Osztrák-Magyar Monarchiában született, 1921-ig magyar állampolgár volt. Állampolgárságát 1940-ben visszanyerte, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülésekor. A 96 éves férfi unokája elmondta, hogy nagyapjának semmilyen haszna nem származik a magyar állampolgárságból, számára jelképes jelentőségű a magyar okmányok beszerzése.

Kapcsolódó elemek