Igényeljék Magyarországon az állampolgárságot!
A nemzeti integráció kiemelkedő intézménye a kettős állampolgárság, amelynek révén a későbbi autonómia is beteljesedhet - hangsúlyozta Németh Zsolt szerdán a XVI. kerületi polgármesteri hivatalban, ahol a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 25 szervezője kérvényezte az egyszerűsített honosítási eljárást. Kovács Péter, a kerület polgármestere szerint az egész nemzet régóta várt erre a pillanatra, és mindenkit arra biztatott, hogy náluk kérvényezzék a magyar állampolgárságot.
Dátum: 2011-01-05 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:36.774961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Szimbolikus, hogy a tusványosi nyári szabadegyetem szervezői itt kérvényezik az egyszerűsített honosítási eljárást, akik nagyban hozzájárultak a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztéséért - mondta el bevezetőjében Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere. - Kerületünknek több, az elszakított területen lévő magyar településsel testvérvárosi kapcsolata van - tette hozzá. A polgármester szólt arról is, hogy itt a december 5-i népszavazás érvényes és eredményes volt, amelyen nagy számban győztek az igenek. Kovács arra biztatta a határon túl élő magyarokat, hogy minél nagyobb számban adják be a kérelmüket a XVI. kerületben.
"Régóta vártunk erre"
Már nagyon régóta vártak a kettős állampolgárság megadására a határon túli és az itteni magyarok - mondta el az MNO-nak a XVI. kerület polgármestere. Kovács szerint a december 5-i népszavazáson a többség azt mondta, hogy legyen kettős állampolgárság, de kevesen mentek el szavazni. A fideszes polgármester úgy látja, amióta új kormány van Magyarországon, a legfontosabb lépések megtörténtek ebben az ügyben, és megszületett a törvény, január 1-től be lehet adni az egyszerűsített állampolgársági kérelmet.
A XVI. kerület első embere arról is tájékoztatta a lapot, hogy az összes testvérváros polgármesterével tárgyalt, hogy jöjjenek minél nagyobb számban az ott élők, mert nagyon szívesen látják őket. - Erdélyben annyian jelentkeznek, hogy csak szeptemberben van időpont, míg itt, nálunk a hivatal munkatársai képesek fogadni az igénylőket - tette hozzá. - Nálunk van kapacitás, és így az igénylők hamarabb hozzájuthatnak a megfelelő papírokhoz - hangsúlyozta Kovács. A XVI. kerület polgármestere az MNO-nak arról is szólt, hogy a szerdaihoz hasonló, újabb, nagyszabású akciót a jövőben is tartanak majd. Ennek időpontjával kapcsolatban úgy nyilatkozott, arra akkor fog sor kerülni, amikor a kerület testvérvárosaiban élő magyarok itt kívánják majd letenni az állampolgári esküjüket.
A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.