Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Képviselőink a brüsszeli Magyar Házában

Az Európai Parlamentben május eleje óta aktív megfigyelőként helyet foglaló magyar országgyűlési csoport fele, amely az EP legnagyobb politikai frakciójához, az Európai Néppárthoz csatlakozott, kedden este ellátogatott a brüsszeli Magyar Házba. A 12 tagú magyar EPP csoport, amelynek vezetője Szájer József, helyettese pedig Ékes József, találkozott a Belgiumi Magyarok szövetségének vezetőivel.


Dátum: 2003-05-28 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:10.410444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség elnöke, Kállay Oszkár bemutatta a belgiumi magyar emigráció jeles személyiségeit, köztük a Közép-Európai Emberi Jogokért Küzdő Bizottságot és tevékenységét. Szájer József szintén bemutatta a csoport tagjait, ismertette, ki melyik EP szakbizottságban dolgozik, milyen jogokkal vesz részt az EU nemzetközi, de közvetlenül választott parlamentjének munkájában. Szó esett arról, hogy a várhatólag egyéves átmeneti időszak után a tíz csatlakozó ország, köztük Magyarország polgárai jövő júniusban részt vesznek az EP választásán, s akkortól már teljes jogú magyar képviselők jelennek meg Brüsszelben és Strasbourgban az EP-ben. A baráti hangulatú ismerkedésen elbeszélgettek a magyar EU-tagsággal járó új lehetőségekről és kihívásokról, a Kárpát-medencében élő magyarság új helyzetéről és lehetőségeiről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek