Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: 2013-ig van szükség a válságadókra

A magyar médiatörvény összhangban van az európai uniós alapelvekkel, a jó erkölccsel és a közösségi erkölccsel - jelentette ki Varga Mihály a tv2 Mokka című műsorában csütörtökön. A Miniszterelnökség államtitkára emellett beszélt a különadókról és a kormány adósságcsökkentő intézkedéseiről is.


Dátum: 2011-01-06 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:43.489239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály a TV2 Mokka című műsorában

"Néhány esetben a hazai médiaszabályozás puhább"

Nem mindenki érdekelt abban, hogy Magyarország sikeres EU-elnökséget vigyen végig - jelentette ki az államtitkár a magyar médiatörvény nemzetközi visszhangjával kapcsolatban. Azok az országok, akik most úgy nyilatkoznak egy magyar jogszabályról, hogy nem is ismerik annak tartalmát, nyilvánvalóan egy másfajta politikai nézőpont alapján ítélkeznek Magyarországról - fűzte hozzá.

A lengyel média munkatársainak a megnyilatkozását azért nem értem, mert eddig csak magyar nyelven volt meg a törvény, szerdán készült el a fordítás. Most van először tehát lehetőség arra, hogy bárki objektíven nyilatkozzon - reagált a politikus az ezzel kapcsolatos felvetésre. Varga Mihály úgy fogalmazott, ha összevetjük a francia vagy a német jogszabályokkal a magyart, akkor láthatjuk, hogy néhány esetben a hazai médiaszabályozás puhább, illetve számos ponton a külföldi szabályokat adaptálták.

Mint mondta, a magyar médiatörvény összhangban van az európai uniós alapelvekkel, a jó erkölccsel és a közösségi erkölccsel. A törvényben a rasszista, antiszemita megnyilatkozások ellen is erős szankciókat fogalmaztak meg.

Érdemes lenne átvizsgálni a privatizációs szerződéseket

Varga Mihály a kormány adósságcsökkentő intézkedéseivel kapcsolatban megjegyezte, hogy a magánnyugdíjpénztárakból átérkező tőke csökkenteni fogja a magyar államadósságot. Remélem, hogy az a 2,5-3 százalékos növekedés, amit a gazdasági elemzők jósolnak, az be fog következni - tette hozzá. A politikus emellett kitért a privatizációs szerződésekre is. Érdemes lenne ezeket átvizsgálni, mert azt látjuk, hogy a magyar állam, a magyar lakosság rosszul járt a szerződések megkötésekor - húzta alá az államtitkár.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2880, 'source_type': 'media', 'source_id': 6333, 'target_type': 'article', 'target_id': 103426, 'relation_type': 'describes'}