Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győri: A magyar kormány bízik az EB megalapozott véleményében

A magyar kormány bízik az Európai Bizottság magyar médiatörvénnyel kapcsolatos véleményében, és minden konzultációra készen áll - erről a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára beszélt csütörtökön Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-01-06 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:46.336255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Győri Enikő a médiatörvény esetleges megváltoztatására utaló újságírói kérdésre azt felelte, korai még arról beszélni, mint mondta, előbb "legyen (arról) egy hiteles vélemény".

"Rendelkezésükre áll a szöveg (...) mi tökéletesen elfogadjuk, és mi bízunk az Európai Bizottságnak a megalapozott véleményében" - fogalmazott az államtitkár, és arra mutatott rá: "nem véletlen", hogy a bizottság még nem minősítette a magyar médiatörvényt.

"Egy komoly szervről van szó, egy komoly szerv nem blamálja magát azzal, hogy olyasmiről beszél, amit nem olvasott el" - fogalmazott.

Győri Enikő közölte: érdeklődéssel várják a véleményt, és "mindenféle konzultációra" készen állnak. Jelezte: ennek egyik állomása lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság pénteki együttes ülése.

Kapcsolódó elemek