"Mindenki járuljon hozzá a közösség boldogulásához"
A közfoglalkoztatási rendszer átalakításának célja, hogy a hatékonyabb tervezés és pénzfelhasználás eredményeként a korábbinál több munkavállaló bevonására legyen lehetőség a közfoglalkoztatásba; a foglalkoztatás-bővítés hosszú távú lehetőségét azonban alapvetően a piaci foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében látja a kormány - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MSZP szóvivőjének állításaira.
Dátum: 2011-01-06 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:54.097355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az NGM közleménye szerint "az új közfoglalkoztatási program a szocialista kormány pazarló, átláthatatlan, a statisztikákat szépíteni akaró, de a munkaerőpiaci helyzeten semmit sem javító gyakorlatát váltja fel". Míg a szocialista kormány idején 100 ezer ember dolgozott a közfoglalkoztatásban, miközben 170 ezer érintettet meg sem szólítottak, a Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja 200 ezer fő bevonására teremt lehetőséget - közölte a tárca.
Az NGM cáfolja, hogy az új közfoglalkoztatási rendszer eredményeképpen a napokban százezer közcélú és közhasznú foglalkoztatottnak mondanak fel az önkormányzatok, hiszen a rendszer működésének folyamatossága biztosított.
A közlemény ismerteti: 2011-ben közfoglalkoztatásra 64 milliárd forint, szociális ellátásokra 88,5 milliárd forint jut a költségvetésből. E két előirányzat összege - 2011-ben összesen 152,5 milliárd forint - 30 százalékkal több, mint az előző kormány által e célokra 2010-re tervezett 117 milliárd forint.
Az állami eszközökkel létrehozott munkahelyek biztosítása a foglalkoztatási feszültségek kezelésének azonban csak átmeneti formája lehet a nemzetgazdasági tárca szerint. "Hosszabb távon azt szeretnénk elérni, hogy Magyarországon többé senkinek ne legyen célja életvitelszerűen segélyekből élni, hanem mindenki járuljon hozzá saját munkaerejével, az általa elvégzett értékteremtő munkával a szociális ellátások fedezetét biztosító közösség boldogulásához" - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány alapvetően a piaci foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében látja a foglalkoztatás-bővítés hosszú távú lehetőségét, miközben fontosnak tartja a közfoglalkoztatás rendszerének minél hatékonyabb megvalósítását és fejlesztését; ehhez több érintett tárca bevonásával középtávú koncepció készül - közölte a tárca.