Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Nem volt korrekt a Reuters tudósítása

Szijjártó Péter a köztelevízió Ma reggel című műsorában többek közt a médiatörvényről és a magyar EU-elnökség nyitányáról beszélt. Kérdésre válaszolva megerősítette: nem terveznek változtatásokat a kormány személyi állományában.


Dátum: 2011-01-07 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:03:55.840840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Felhívta a figyelmet arra: az Európai Uniónak van egy fontos értéke, a diszkrimináció-mentesség. Nem győztük hangsúlyozni, hogy a médiatörvény egy olyan jogszabály, melyben egyetlen speciális magyar paragrafus sincs, valamennyi megtalálható az európai országok jogrendjében.

Ha ezek után azt mondaná bárki, hogy Magyarországnak meg kell változtatni a médiatörvény valamely passzusát, akkor az csak abban az esetben felelne meg a diszkrimináció-mentességnek, ha ezzel párhuzamosan más uniós tagországokat is erre köteleznének. Eddig azonban egyetlen ország médiatörvényét sem kellett uniós rendelkezés alapján módosítani - érvelt Szijjártó.

Arra a felvetésre, hogy véleménye szerint a kormány kommunikációja puhult-e a médiatörvény ügyében, azt válaszolta: a Reuters egyetlen mondatot ragadott ki a miniszterelnök beszédéből, és adta ki hírként akkor, amikor Orbán Viktor még beszélt. A hírügynökség közel sem volt korrekt - szögezte le. Hangsúlyozta: a magyar kormányban nem merült fel, hogy szükséges módosítani a médiatörvényt. Véleménye szerint ez egy jó médiatörvény, mely átlátható, tiszta viszonyokat teremt végre.

Beszélt arról is: olvasta hétfőn a címlapjuk alapján üresnek tűnő sajtótermékeket, melyek azt állították, hogy meghalt a sajtószabadság. Majd a következő napokban a médiatörvény kapcsán ugyanúgy gyalázták a kormányt, ami szerinte ellentmond az előbbi állításnak.

Szerdától angol nyelven is elérhető a magyar médiatörvény. Mindenki, aki eddig bírálta külföldről a jogszabályt, most el is olvashatja, mi az, amit bírált - tájékoztatott a szóvivő.

A kormány működésével kapcsolatban semmilyen személyi kérdés nem merült fel - tette egyértelművé annak kapcsán, hogy a Népszabadság a minap arról írt, hogy a kormányfő leválthatja Hoffman Rózsa oktatási államtitkárt, Becsey Zsoltot, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkárát, Szócska Miklóst, az egészségügyért felelős államtitkárt, és Réthelyi Miklóst, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjét.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2984, 'source_type': 'media', 'source_id': 6336, 'target_type': 'article', 'target_id': 103454, 'relation_type': 'describes'}