Új elnök a kaposvári Fidesz élén
Tisztújító közgyűlést tartott a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kaposvári szervezete. Elnöknek Jakó Gergelyt választották, s hat alelnök lett: Szíjártó Miklósné, Láng Bálintné, dr. Bárdos Tamásné, Patak Norbert, Csutor Ferenc és Zsugovits Miklós - derült ki sajtótájékoztatójukon. A Somogyi Hírlap megtudta: nem az eddig végzett munka miatt változtak a tisztségviselők.
Dátum: 2003-05-28 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:12.026777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az eddigi vezetőség túl magasra rakta a mércét, nem lesz könnyű behozni őket - mondta Jakó Gergely. - A párt új szervezeti formája nagy lehetőségeket rejt, a mi feladatunk lesz, hogy megtöltsük tartalommal. Ez lesz a dolga minden helyi szervezetnek. Mostantól nemcsak ideológiailag, hanem szakmailag is lehet hozzánk csatlakozni. Igyekszünk kaput nyitni azok felé, akik gondolkodnak, hogy a szövetséghez tartozzanak.
A sajtótájékoztatón elhangzott: legkésőbb szeptember végéig kiépül Kaposváron a nyugdíjas-, a nő-, a tudományos, kulturális, az ifjúsági, a zöld és az alkalmazotti tagozat.
Somogyi Hírlap