Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hárommillió forintos adomány az UNICEF-nek

Az Apró az aprókért programhoz csatlakozva hárommillió forintnyi kivonásra kerülő európai aprópénzt ajánlott fel az UNICEF-nek a Citibank Rt.


Dátum: 2002-03-12 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:01.699523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága igazgatójának keddi közleménye szerint az aprópénz átváltását követően az adomány egyik feléből 15 magyarországi település óvodája számára vásárolnak készségfejlesztő játékokat, a másik részéből pedig nemzetközi oktatási programokat finanszíroz majd az ENSZ gyermekalapja.

Kecskeméti Edit hozzáteszi: a Citibank az euróra való átálláskor értéktáraiban lévő aprópénzek felajánlása mellett ügyfeleitől is összegyűjtötte a feleslegessé vált aprót és így további 128 kilogrammnyi váltópénzzel járult hozzá a programhoz.

Az UNICEF a rászoruló gyermekek támogatására tavaly november 9-én hirdette meg a február 15-én lezárult jótékonysági akciót, amelynek célja az volt, hogy a magyar lakosságnál található, a forgalomból 2002-ben kivonásra kerülő európai nemzeti váltópénzeket összegyűjtsék, és az így befolyt összeget rászoruló gyermekek támogatására fordítsák.

Az Apró az aprókért karitatív célú akciója során összesen 5,5 tonna aprópénz gyűlt össze, amelynek pontos értéke a különböző váltópénzek hivatalos szétválogatása után derül majd ki. Azt azonban a szervezők már az akció lezárultakor biztosan állították: a gyűjtés eredményeként forintban számolva 8 számjegyű összeg kerekedik ki.

Kapcsolódó elemek