Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verespatak: finanszírozási kételyek

Komoly kételyeit fejezte ki kedden Petre Lificiu környezetvédelmi miniszter a nagy vitát keltő verespataki aranybánya tervének finanszírozhatóságát illetően. A miniszter szerint a Rosia Montana Gold Corporation társaságban most lázas munka folyik a beruházási tervek újragondolásán.


Dátum: 2003-05-28 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:13.269371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány csak olyan terv végrehajtását fogja engedélyezni, amely tiszteletben tartja az érvényes jogszabályokat, a legkorszerűbb technológia alkalmazásával számol. és teljesíti a környezeti helyreállításhoz szükséges feltételeket.

A rendkívül komoly környezeti károsodás kockázatára hivatkozva Romániában és külföldön egyaránt szakemberek, zöld szervezetek emelték fel szavukat a bánya megnyitása ellen. Lificiu leszögezte azt is, hogy a Nyugati-Kárpátokban tervezett külszíni fejtésű bánya megnyitásához szükséges környezetvédelmi engedélyt nem a helyi hatóságok, hanem a kormány fogja kiadni. A román miniszter hangsúlyozta, hogy kikérik a szomszédos országok - köztük Magyarország és Bulgária - véleményét is.

Forrás: transindex.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek