"Az együttműködésre épül a magyar kultúra öröksége"
Magyarország mindig akkor volt sikeres, amikor nyitott volt a jóakaratú emberekre, és a közösség tagjai nem azt vizsgálták, ki milyen származású, milyen nyelven beszél, hanem egyedül az alapján tettek különbséget, hogy ki milyen szándékkal, szorgalommal és erénnyel rendelkezik - mondta Navracsics Tibor a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának gálaműsorán szombaton.
Dátum: 2011-01-08 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:23.695977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a magyar államiság ezer éven keresztül nem elnyomta, hanem összekovácsolta az itt letelepedett népeket, kultúrákat, így integrációs pontja tudott lenni a közép-európai nemzeteknek. Erre az együttműködésre is épül a magyar kultúra öröksége - tette hozzá.
Szavai szerint az itt élő németek kultúrája a magyar kultúra szerves része, a magyarországi németek hozzájárulását mutatja, hogy a Himnusz zenéjét Erkel Ferenc szerezte, az Országházat pedig Steindl Imre tervezte.
Kitért arra, hogy a szorgalmas sváb emberek a tisztaság, a precizitás és a becsületesség mintájává váltak Magyarországon.
Magyarok és németek több évszázados együttélése, barátsága a második világháború őrületén és az azt követő zaklatott viszonyokon is felülemelkedett - vélekedett beszédében Navracsics Tibor.
A közigazgatási miniszter elmondta: a második világháború után családja egy részét kitelepítették, anyai ági rokonai közül többen ma is Lipcsében és Berlinben élnek. De 1990 után a szálak ismét megerősödtek, bebizonyosodott, hogy azokat semmilyen őrült politika nem tudja elszakítani, mert a magyarok és a magyarországi németek kultúrája, múltja és jövője is közös - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
Beszéde végén arra biztatta a megjelenteket, hogy a vasárnapi kisebbségi választáson éljenek demokratikus jogukkal, és válasszanak jó önkormányzatokat.