Funar a Háromszéki Fórumot is betiltatná
Gheorghe Funar ma nyílt levelet intézett Adrian Nastase miniszterelnökhöz, amelyben kéri, akadályozza meg a Sepsiszentgyörgyön tartandó Háromszéki Fórum létrejöttét. Kolozsvár polgármestere azt kéri a kormányfőtől, hogy hozzon meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy meghiúsítsa a május 31-kei rendezvényt, még akkor is, ha ez a PSD-RMDSZ együttműködési megállapodás felbontásához vezetne.
Dátum: 2003-05-28 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:13.887602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amennyiben a kormány nem lesz képes betiltani a szentgyörgyi megnyilvánulásokat, a románság többsége le fogja vonni a következtetést, miszerint a PSD támogatja az RMDSZ és Magyarország románellenes törekvéseit - áll a levélben. Ugyanakkor Funar közölte, értékeli a miniszterelnök azon intézkedését, hogy - a résztvevők által elkövetett alkotmánysértés miatt -- ügyészségi kivizsgálást rendelt el a március 14-kei kolozsvári, illetve az április 27-kei udvarhelyi fórum ügyében. A polgármester levelében arról is értesíti Nastaset, hogy ő személy szerint már feljelentette a korábbi fórumokon rétvevőket. (cd rádió)
transindex.ro - fidesz.hu