Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államtitkárság nyitott a szakmai javaslatokra

Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár határozottan visszautasítja a három egészségügyi kamara elnöke által megfogalmazott kritikákat a kormány által benyújtott kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló törvénytervezetről.


Dátum: 2011-01-09 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:27.494000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi államtitkárság közleményben emlékeztetett, hogy a törvénytervezet jelenlegi formája több fordulós egyeztetés eredményeképpen jött létre, legutoljára december 10-én találkoztak ez ügyben. Majd ezt követően a három kamara által kért változtatásokat - két vitatott pont kivételével - át is vezették a szövegen.

Az egészségügyi tárca különösnek tartja, hogy "ezt az ágazatban megindult példa nélküli konstruktív egyeztetési folyamatot éppen annak a kamarának a vezetője veszélyezteti, akinek a kötelező kamarai tagság helyreállítására irányuló kérése a legtöbbet nyomott a latban a döntés meghozatalakor".

A tárca közleménye szerint a két, nézetkülönbségre okot adó pont a kamarai tagdíj mértéke, valamint a kamarai tisztségviselők díjazásának kérdése volt.

Fenntartják azt a kormányzati álláspontot, miszerint a kamarai tagdíj mértékét az alulfizetett egészségügyi dolgozók védelme érdekében törvényi szinten szükséges korlátozni.

Az ország gazdasági helyzetéből kötelezően eredő kormányzati mértéktartást pedig szerintük a köztestületek szintjén is szükséges érvényesíteni, ezért fenntartják azt a kormányzati álláspontot is, hogy a kamarai tisztségviselők díjazásának mértékét a kormánytisztviselők díjazásához kötötten szükséges korlátozni. Ezt a tervezetben a kormányzat a helyettes államtitkári bruttó 750 ezer forintos fizetéshez köti.

"Az orvoskamarai javaslat ezt nem fogadta el, és a díjazás értékét az állami szektorban 2010-ben meghatározott bruttó 2 millió forintos vezetői díjazásban kívánta meghatározni" - tették hozzá.

Az államtitkárság közleményében jelezte: amennyiben a nézetkülönbségeket jelentő szempontokon kívül továbbra is léteznek pontosításra szoruló elemek a tervezetben, akkor - ahogy eddig is -, kész a problémák kezelésére, hangsúlyozva: "ennek a közvetlen párbeszéd a megfelelő formája".

Kapcsolódó elemek