Tovább javult a külkereskedelmi mérleg
A külkereskedelmi mérleg 2010 novemberében 652 millió euró (179 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 194 millió eurós (51 milliárd forintos) javulását jelenti az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az előzetes adatok alapján. A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 2010. január-novemberben az előző évihez viszonyítva 1,2 százalékkal emelkedett.
Dátum: 2011-01-10 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:31.739943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly októberben a többlet 408,2 millió euró volt.
A külkereskedelmi egyenleg tavaly az első tizenegy hónapban 5,093 milliárd euró (1.398 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 1,656 milliárd eurós (427 milliárd forintos) javulását jelenti a 2009. január-novemberi 3,437 milliárd euró (971 milliárd forint) többlethez viszonyítva. Első becslés szerint 2010 novemberében a kivitel értéke 6,994 milliárd eurót (1.930 milliárd forintot), a behozatalé 6,342 milliárd eurót (1.751 milliárd forintot) tett ki.
Euróban számolva novemberben a kivitel 20,2 százalékkal, a behozatal 18,3 százalékkal nőtt 2009 novemberéhez viszonyítva. A novemberi kivitel 78, a behozatal 67 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.
Előzetes adatok alapján 2010. január-novemberben a kivitel értéke 65,663 milliárd euró (18.083 milliárd forint), a behozatalé 60,571 milliárd euró (16.685 milliárd forint) volt. A kivitel euróértéke 21, a behozatalé 19,1 százalékkal emelkedett.
Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma
A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 2010. január-novemberben az előző évihez viszonyítva 1,2 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek bevétele folyó áron 4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2010. január-novemberben 3 millió 191 ezer külföldi vendég 8 millió 902 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyeken 3 millió 672 ezer belföldi vendég 9 millió 139 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek és vendégéjszakák száma lényegében nem változott az előző év azonos időszakához mérten.