Médiatörvény: a teljes szöveg olvasható angol nyelven
Elkészült, és a médiahatóság honlapján elolvasható a médiatörvény teljes, angol nyelvű fordítása - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hétfőn.
Dátum: 2011-01-10 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:33.225137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 229 oldalas dokumentum az átmeneti rendelkezéseket, a hatályukat vesztő, illetve a módosuló jogszabályokról szóló paragrafusokat is tartalmazza.
A médiahatóság honlapjára múlt kedden került fel a médiatörvény angol nyelvű verziója, amelyből azonban több paragrafus hiányzott. Így a többi között az is, amely a digitális átállás elhalasztásáról rendelkezik, valamint amely kimondja, hogy a sajtótermékeket és az internetes lapokat július elsejéig nem bírságolhatja meg a médiatanács. Az NMHH másnap közölte: először a jogszabály lényegi részét fordíttatták le, a hiányzó rész fordítása folyamatban van.
Nagy Anna kormányszóvivő ugyancsak múlt kedden tudatta, hogy a kormány a médiatörvény angol nyelvű fordítását továbbította a Budapesten működő külképviseleteknek és Magyarország külföldi nagykövetségeinek. Egy tizenegy oldalas összefoglalóban a jogszabályt ért kritikákra is reagáltak.