Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári: 250-400 ezer kérelemre számítunk

Az egyszerűsített honosítási eljárás elsősorban gesztusértékű, hiszen a legtöbb igénylő számára érzelmi kérdés a magyar állampolgárság megszerzése - mondta hétfőn a TV 2 Mokka című műsorában Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.


Dátum: 2011-01-10 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:35.369534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rétvári Bence a Tv2 Mokka című műsorában

Kiemelte: a kérelmező esetében nem azt vizsgálják, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik-e, hanem, ha igazolni tudja, hogy a felmenői között van vagy volt magyar állampolgár, akkor egyszerűsített eljárás keretében megkaphatja a magyar állampolgárságot. A hivatal a kérelmeket három hónap alatt bírálja el - tette hozzá.

A kérelmekkel kapcsolatban elmondta: a számítások alapján 250-400 ezer igénylésre számítanak, az intézményrendszert ehhez igazították. Abban az esetben, ha óriási lenne az érdeklődés, munkaerőforrást fognak átcsoportosítani, ahol a helyzet megkívánja. Akinek nemzetbiztonsági, vagy közrendvédelmi szempontból kockázatos a visszahonosítása, azokat kiszűri a rendszer, ezzel jelentősen csökkenthető a hibalehetőségek száma - hangsúlyozta az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a kettős állampolgárok kapnak-e szavazati jogot a jövőben, Rétvári Bence úgy válaszolt: a hatályos törvények értelmében az állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok rendelkeznek szavazati joggal. A kettős állampolgárok közül, aki állandó lakcímet létesít, annak lesz szavazati joga. Az egyszerűsített honosítási eljárás elsősorban gesztusértékű, hiszen a legtöbb igénylő számára érzelmi kérdés a a magyar állampolgárság megszerzése - hangsúlyozta a politikus.

A kérelmezők jogosultságával kapcsolatban Rétvári kifejtette: az erdélyi igénylőknek szabadabb lesz a mozgásuk az unión belül, mivel egy schengeni övezeten belüli országnak lesznek a tagjai. A vajdasági magyaroknak a munkavállalás szempontjából jelent segítséget a kettős állampolgárság.

Arról, hogy az új igénylők szavazhatnak-e majd a 2014-es választásokon az államtitkár azt mondta: ez a vita még az idén el fog dőlni. Március 15-től április végéig tart az alkotmány vitája a parlamentben, ott fog ez a kérdés koncentráltan megjelenni, illetve az úgynevezett sarkalatos törvények vitájában.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4152, 'source_type': 'media', 'source_id': 6349, 'target_type': 'article', 'target_id': 103550, 'relation_type': 'describes'}