Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Devecseren megkezdődött az építési telkek kiosztása

Megkezdték a devecseri lakópark építési telkeinek kiosztását, a 102 házhelyből 93 már gazdára talált a vörösiszapömlés által sújtott településen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.


Dátum: 2011-01-10 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:37.221375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A devecseriek a múlt pénteken tartott lakossági fórumon dönthettek arról, hogy hová, kinek a szomszédságába szeretnének költözni. A katasztrófavédelem közlése szerint az érintettek szerda délig választhatnak a telkek közül, és erről az önkormányzat műszaki osztályán kell nyilatkozatot tenniük. A határidő után megmaradó üres telkeket a jelentkezés sorrendjében osztják ki.

Az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ jogi munkacsoportja előtt 73 tulajdonos nyilatkozott építési szándékáról, és választott a típustervek közül, 11 károsult ügyének egyedi elbírálása zajlik, 4 emberrel pedig még nem egyeztettek a végleges értékbecslés elkészülte óta.

Devecserben öt ingatlan tulajdonosa kérte, hogy a helyreállításról szóló műszaki szakértői nyilatkozatot változtassák meg, és háza kerüljön a bontandók közé - közölte a katasztrófavédelem.

A károsultak közül eddig 287-en nyújtottak be kárigényt az ingóságaikban keletkezett károkról, 15-en még nem teljes körűen jelezték kárigényüket.

Kapcsolódó elemek