Sertésfront: a kormány csak ígérgetett
A sertéstartó gazdák 48 óra haladékot adnak a kormánynak arra, hogy érvényesítse az egyeztető tárgyaláson született megállapodásnak megfelelő, kilónként 283 forintos felvásárlási árakat; erről a mintegy 300 gazda részvételével szerdán Lajosmizsén tartott fórumon állapodtak meg a termelők.
Dátum: 2003-05-28 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:15.436812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozás állásfoglalásáról Bagi Béla, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének (MAGOSZ) alelnöke tájékoztatta az MTI-t. A MAGOSZ, a tapasztalatok értékelésére hívta össze az ország minden részéből a termelőket, akik arról számoltak be, hogy semmit sem javult a helyzet, sőt a korábbi elfogadhatatlanul alacsony kilónkénti 150 forintos ár helyett több felvásárló már csak 140 forintot kínál.
A kormány - a sertéstartók megállapítása szerint - nem tudott érvényt szerezni akaratának, hiszen semmilyen szankciót nem írt elő, a privatizált vágóhidak pedig semmibe veszik a miniszteri rendeletet.
A fórum résztvevői felhatalmazták a MAGOSZ ügyvezető elnökségét, hogy még ezen a héten kezdeményezzen tárgyalást a kormánnyal a garanciák ügyében.
Ha nem sikerül a kormány és a MAGOSZ közötti megállapodás alapján kialkudott árat érvényesíteni, akkor folytatódik a sertéstartó gazdák demonstrációja. A fórum a gazdatüntetés időpontjáról és mikéntjéről egyelőre nem döntött, arról azonban igen, hogy a kilátásba helyezett forgalomlassító demonstrációt az országhatárok közelében, a Budapest felé vezető fontosabb útszakaszokon, valamint a húsipari vállalatokhoz vezető utakon kell megtartani.
Bagi Béla kiemelte: a kilónkénti 283 forintos ár az első osztályú sertésekre vonatkozik, a túlsúlyos sertéseket elvileg 210 forintos áron kellene venniük a felvásárlóknak, "azonban azokat sehogyan sem veszik".
Mivel a 145-200 kilogramm közötti sertések eladhatatlanok, így már van akinek 240 kilóra hízott a disznója, ezekről pedig szó sincs, hogy mi lesz a sorsuk.
Lajosmizsén döntöttek arról is, hogy a kormány beígért anyagi támogatásával létrehozzák előbb a megyékben, majd az országos központtal a sertés koordinációs irodákat. Ezen irodák feladata lenne egyebek között a piaci viszonyok alakulásának figyelése, és jelzés az illetékes hivatalok - a minisztérium, a terméktanács és az agrár rendtartási hivatal - felé, ha visszaélésekről vagy egyéb más problémáról kapnak hírt a gazdáktól.
MTI - fidesz.hu