Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új korszak kezdődik romaügyben + képgaléria

A kisebbségi önkormányzati választások eredménye egyben a magyarországi cigányság üzenete is - jelentette ki Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő kedden, sajtótájékoztatón. Úgy folytatta: mindez azt jelenti, a cigányság hogy nem fogadja el a botrányos, kriminalizált, szakszerűtlen, törvénytelen cigánypolitikát. Ehelyett törvényes, szakszerű és erkölcsös politikát szeretne. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2011-01-11 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:50.056979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem engedhető meg, hogy a hazai cigányság továbbra is kitaszított legyen, ezért az elsődleges feladat visszakapni a társadalom bizalmát és befogadását. Ezért kell dolgozni. Együtt kell menetelni az ország újjáépítésében. Együtt, hiszen a Lungo Drom sohasem gondolkodott másképp, és nem is fog - emelte ki a politikus.

Az új országos cigánypolitika három pilléren nyugszik. A törvényesség mindenkori betartásán, a szakszerűségen és hozzáértésen, valamint az erkölcsösségen - szögezte le Farkas Flórián. A Lungo Drom rövid időn belül leteszi a cigányság felzárkóztatását elősegítő programot, amely átfogja a magyar cigányság egészét. A Magyarországi Cigányok Országos Fórumának (MCF) konstruktív ellenzékiséget ígér. A szervezetben vannak rendes, korrekt és a jó ügyet szolgáló emberek, akikre a Lungo Dromnak szüksége van. Együtt fogunk velük dolgozni, senkit nem rekesztünk ki, a lehető legnagyobb egységet kell megteremtenünk - tette hozzá a képviselő.

Farkas Flórián arra kérte a sajtót, támogassák az új szellemiségű kisebbségpolitikát.

Kapcsolódó elemek