Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

40 milliárdos pénzeső magáncégeknek nyolc év alatt

Közzétette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a magáncégek és az állam többségi tulajdonában álló vállatok között 2002-2010-ben kötött szerződések főbb adatait - írta az Index kedden, Negyvenmilliárdot kaptak a Papcsák-listás cégek című cikkében.


Dátum: 2011-01-11 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:55.873606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hírportálon elérhető kimutatásban 1856 adatsor szerepel. Mindegyik tartalmazza a szerződést megkötő cégek nevét, röviden a szerződés tárgyát, a szerződés és a kifizetés nettó értékét, a szerződéskötés időpontját, illetve, hogy él-e még a szerződés.

Az Index felidézi, hogy Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos egyik első intézkedése volt még nyáron egy nyolcvanöt céget tartalmazó lista összeállítása, amelyet valamennyi állami tulajdonú vállalat megkapott, azzal a feladattal, hogy közöljék: a felsorolt cégek közül melyekkel szerződtek, mikor és mennyit fizettek nekik.

Az időközben XIV. kerületi polgármesterré választott, így a kormánybiztosi posztról lemondó Papcsák korábban "érdeklődésünkre azt mondta, hogy a listát az elmúlt évek sajtója alapján állították össze. (...) A nyolcvanöt céget soroló céglista két részre osztható. Az első ötvenkét cég vegyes merítés, láthatóan némiképp esetlegesen, de meghatározott körre utazva rakták össze, az utolsó harminchármat Gyurcsány Ferenc személye kapcsolja össze" - írta az Index.

A vagyonkezelő által közzétett adatbázisban a Papcsák Ferenc által korábban megnevezett nyolcvanöt magáncég szerepel. Az adatsorokból látható, hogy a legnagyobb állami vállalatok a szolgáltatások legnagyobb megrendelői, például a Magyar Posta több mint kétszáz szerződést kötött, a Magyar Villamos Művek és a tulajdonában álló társaságok csaknem háromszázat. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek kis híján százötven szerződése van a Papcsák-listán levő magáncégekkel, a MÁV és a tulajdonában álló társaságok, valamint a Szerencsejáték Zrt. és cégei nagyjából száz-száz tétellel szerepelnek a táblázatban - írta az Index, amelynek számításai szerint a ténylegesen kifizetett összegek nyolc év alatt meghaladhatták a negyvenmilliárd forintot. Az MNV valamilyen okból külön kigyűjtötte a Magyar Villamos Művek és a Gyurcsány Ferenchez köthető Perfekt Zrt. szerződéseit, e szerint a villamos művek nyolc év alatt ötvenöt számla alapján összesen 2,5 millió forintot fizetett ki a Perfektnek. A legnagyobb eseti szerződési érték a Magyar Postáé: 2005 végén 2,05 milliárd forintos megállapodást kötöttek az Unisys Magyarország Kft.-vel számítástechnikai eszközbeszerzésre és kapcsolódó szolgáltatásra - olvasható a hírportálon.

Az Index közli azt is, hogy a szerződések száma szerint az állami cégek legnagyobb partnere a Perfekt-cégcsoport volt, a nyolc év alatt csaknem ötszáz megállapodást kötöttek.

Kapcsolódó elemek