Litvániába látogat szerdán Kövér László
Kétnapos látogatást kezd szerdán Litvániában Kövér László. Az Országgyűlés elnöke útja során találkozik a litván parlament elnökével, és részt vesz a törvényhozás házának emlékülésén.
Dátum: 2011-01-12 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:04:58.652589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A látogatás első napján Vilniusban találkozik Irena Degutiene parlamenti elnökkel, és beszédet mond a Szabadság Örömtüzeinek Ünnepén.
Csütörtökön Kövér László részt vesz a litván parlament emlékülésén a Szabadság Védelmezőinek Napja alkalmából, délután pedig megkoszorúzza az 1991-es januári események áldozatainak sírját.
Litvánia 1990. március 11-én kiáltotta ki a függetlenségét. A következő évben, január elején szovjet katonaság szállta meg a főváros, Vilnius stratégiai pontjait, de a nemzetközi tiltakozás és a tömeges ellenállás miatt három nap múlva visszavonult az utcákról. A parlamentet százezer ember védte élő pajzsként. Az összecsapások során 14 litván állampolgár vesztette életét. Január 13-át Litvánia nemzeti ünnepévé nyilvánították.