Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ-t túlélte gőgje


Dátum: 2011-01-12 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:00.772642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerető Szabolcs: Egy kicsit nehezebb lesz mostantól cáfolni azt a vélekedést, hogy a Magyarország ellen a médiatörvény ürügyén kibontakozó nemzetközi offenzívát (részben legalábbis) itthonról gerjesztik. Az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért - mi másról, mint a médiatörvényről tartott - tegnapi brüsszeli közmeghallgatásán ugyanis nem kapott lehetőséget álláspontja védelmére a kormány képviselője, ellenben elmondhatta a Budapest ellen már rég megfogalmazott vád melletti beszédét Konrád György, Haraszti Miklós és Majtényi László.

(...)

Az úgynevezett SZDSZ-t azonban túlélte gőgje, kultúrfölényének tudata és nemzetközi kapcsolatrendszere.

Kapcsolódó elemek