Megalakult a magyar nemzeti küldöttség
Az Országgyűlésnek az Európai Parlamentbe (EP) delegált 24 aktív megfigyelő tagja szerdán megalakította Brüsszelben a magyar nemzeti küldöttséget. A négy parlamenti párt képviselői elmondták: a nemzeti érdekeket szem előtt tartva rendszeres egyeztetéseket folytatnak.
Dátum: 2003-05-28 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:17.329201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-ben három külön frakcióhoz csatlakozott magyar képviselők sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták: informális csoportjuk rendszeres megbeszéléseket tart, s ezen egyeztetik a nemzeti érdekek unióbeli képviseletére irányuló együttműködésüket. Odahaza pedig 2-3 havonta beszámolnak az Országgyűlésnek brüsszeli és strasbourgi tevékenységükről.
Szükség van magyar lobbira
Tabajdi Csaba (MSZP) és Szájer József (Fidesz) elmondta, hogy közös meggyőződésük szerint szükség van az EP-ben egy magyar lobbira. Amikor a hónap elején megkezdték aktív megfigyelő munkájukat az EP-ben, nyomban magyar szempontból is életbevágóan fontos ügyek tárgyalásába csöppentek. Tabajdi rámutatott, hogy az unióhoz fűződő nemzeti érdekek jellemző példái, miként készül kialakítani az EU a következő, 2007-től 2013-ig tartó költségvetési időszak arányait, a közös mezőgazdasági politika reformját, a regionális fejlesztési alap működését. Szájer József hozzátette, hogy a nemzeti küldöttség háromhetenként tervezi egyeztetni a szakbizottságokban való fellépéseinek magyar érdekű elemeit. Erre meg akarják hívni a szomszédos országok - Ausztria, Szlovákia - magyar EP képviselőit is.
Fidesz-MDF-egyeztetések
Ékes József (MDF) elmondta, hogy a szocialista és az Európai Néppárthoz (EPP) csatlakozott Fidesz- és MDF- képviselők ott vannak minden szakbizottságban, és egyeztetik fellépéseiket. A környezetvédelmi bizottságban például a tíz most csatlakozó tagország, köztük Magyarország számára kezdeményezték a csomagolóanyagok hulladékfeldolgozásának megoldására adott átmeneti mentesség négy évvel való meghosszabbítását.
Párt- és nemzeti érdekek
A magyar megfigyelők kiemelték, hogy az Európai Parlamentben a képviselők egyszerre képviselnek nemzeti és pártérdekeket; az Országgyűlés csoportja sem arra szövetkezett, hogy mindenben mindig azonos álláspontra fog helyezkedni. A tájékoztatón elhangzott, hogy az EU a csatlakozó országok nyolc atomerőművét kezeli erős biztonsági fenntartásokkal, amelyeknek rövid időn belüli bezárását sürgeti: négy Bulgáriában, 2-2 Litvániában és Szlovákiában van. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség most vizsgálódik Pakson, s egyelőre semmi sem mutat arra, hogy jelentése rontana az erőmű kilátásain.
MTI - fidesz.hu