Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bánki Erik: A turizmus a költségvetés nyertese

A kormány turizmusbarát, ezért csökkentettük az adókat, és megnöveltük a marketingköltségek összegét - szögezte le Bánki Erik a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában szerdán. A sport- és idegenforgalmi bizottság elnöke emellett beszélt a Magyar Turizmus Zrt. átalakításáról és a turisztikai fejlesztések lehetséges irányairól is.


Dátum: 2011-01-12 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=157514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:05:05.033919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bánki Erik a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában

A Fidesz-KDNP kormány turizmusbarát, ezért csökkentettük az adókat, és megnöveltük a marketingköltségek összegét. Csak így tudjuk visszaszerezni középtávon azokat a piaci pozícióinkat, amelyek tíz éve még megvoltak - szögezte le a bizottság elnöke. A tavalyi évhez képest megduplázták a marketing tevékenységekre fordítható összeget: idén 5,6 millárdot fordítanak erre. Bánki Erik reményét fejezte ki, hogy 2011-ben már lesz egy érezhető növekedés. Szólt arról is, hogy ebben az évben egy olyan stratégia összeállítását tervezik, amely tíz évre előre meghatározza a turizmus fejlesztési irányait.

A Magyar Turizmus Zrt. átalakításáról szólva kijelentette: egy pazarló, túl nagy létszámmal működő szervezetből egy költséghatékony, az állami pénzekkel felelősen gazdálkodó szervezetet hoznak létre.

A nyári szakmai egyeztetéseken elhangzott, hogy számos olyan műemlék, turisztikai attrakció van az országban, amit az elmúlt években pályázati keretek között nem lehetett fejleszteni - hívta fel a figyelmet Bánki Erik. A politikus hozzátette: ezekre egy egyedi fejlesztési program elindítását tervezik. Példaként a Citadella rendezetlen sorsát említette, valamint a Budai Várat - mint fogalmazott, a várnegyedbe új életet kell lehelni.

A balatoni fejlesztési koncepcióról szólva elmondta, hogy annak újragondolása éppen folyamatban van. Szükséges a szezon meghosszabbítása és a programok összehangolására - hangsúlyozta a sport és idegenforgalmi bizottság elnöke.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2344, 'source_type': 'media', 'source_id': 6353, 'target_type': 'article', 'target_id': 103622, 'relation_type': 'describes'}